Az utókor által „Bartók-rend”-nek vagy egyszerűen „ritmusrend”-nek nevezett gyűjtemény rendszerét Bartók két fázisban alkotta meg. Az első szakasz vége Bartók: A magyar népdal című könyvének lezárása 1921-ben.1072 Ebben kapott nyilvánosságot először az új rendszer, amely a Bartók által módosított Ilmari Krohn-féle szisztéma néhány elemét megtartva, szakít az addigi egységes elvű, szótárszerű renddel, és a dallamok stílussajátságait, stílusfejlődését jobban kiemelő ún. grammatikai jegyeket helyezi előtérbe.1073 A második szakasz 1934 és 1940 közé esik, amikor Bartókot zeneakadémiai tanári állásából a Magyar Tudományos Akadémiára helyezik át. Itt főállású népzenekutatóként intenzíven folytatja a hangfelvételek lejegyzését, a korábbiak revízióját, az új gyűjtések másoltatását és beosztását asszisztenseivel: Kerényi Györggyel, Rácz Ilonával, Veress Sándorral, Deutsch Jenővel és külső munkatársakkal. Publikált rendszere 7814 dallam alapján készült, s ekkoriban bővült tovább még 5527 dallammal.1074 A húszas, harmincas években ugyanis új gyűjtési hullám indult el, Kodály, Lajtha László, Domokos Pál Péter, Péczely Attila, de főként a tanítványok (Ádám Jenő, Balla Péter, Csíky János, Dincsér Oszkár, Kerényi György, Manga János, Lükő Gábor, Seemayer Vilmos, Veress Sándor és mások) részvételével, amelynek elsősorban moldvai, dunántúli anyaga gazdagította jelentősen a gyűjteményt, és ezt még mind be kellett osztani. A legkésőbbi beosztott gyűjtések dátuma 1938, ez tehát a Bartók-rend lezárásának éve.1075 Az utolsó két évben került mellé állandó munkatársnak Rácz Ilona, aki 1938-tól a Bartók elmeneteléig tartó időszakot közeli tanúként írásában megörökítette.