László Krisztina, Grofcsik András, Kállay Mihály, Kubinyi Miklós

Fizikai kémia 1.

Kémiai termodinamika


A II. főtétel megfogalmazása az entrópiával

Az 5.1. fejezetben már felsoroltunk néhány példát az önként végbemenő reveribilis termodinamikai folyamatokra, és megállapítottuk, hogy ezek során az intenzív állapotjelzők a kiegyenlítődés irányába változnak. A következőkben az önként végbemenő folyamatoknak két további irreverzibilis példájával foglalkozunk – most már részletesebben. Célunk az, hogy jellemezzük az entrópia változását az ilyen változásokban.

Fizikai kémia 1.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 137 0

Ez a tananyag elsősorban vegyész- és vegyészmérnök hallgatók számára készült bevezető jellegű munka. Megértéséhez szükség van matematikai ismeretekre, beleértve a differenciál- és integrálszámítást. A fizikai kémia három nagy területe az egyensúly, a változás és a szerkezet. Ezek közül az első témát, az egyensúly kérdését járjuk körül a klasszikus termodinamika módszereivel. Ismertetjük a termodinamika három főtételét, bevezetjük a termodinamika fontos állapotfüggvényeit; a belső energiát, entalpiát, entrópiát, szabadenergiát, szabadentalpiát és a kémiai potenciált. Segítségükkel meghatározhatjuk a folyamatok irányát és az egyensúlyi állapotokat. Részletesen foglalkozunk tökéletes és reális gázok tulajdonságaival, elegyekkel, egy- és többkomponensű fázisegyensúlyokkal, termokémiával, kémiai egyensúlyokkal és elektrolitok termodinamikai leírásával. A kidolgozott példákkal az a célunk, hogy segítsük a tananyag mélyebb megértését.

Hivatkozás: https://mersz.hu/laszlo-grofcsik-kallay-kubinyi-fizikai-kemia-1//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave