Forgács Attila

Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából


Magyar és nemzetközi konfliktuskezelési stratégiák arányainak összehasonlítása

A nemzetközi adatok Thomas és Kilmann munkacsoportjától származnak (Herk et. al., 2011), míg a magyar adatokat különféle – elsősorban budapesti – egyetemek hallgatóinak vizsgálatából nyertük (Varga, 2012). Thomas és Kilmann munkacsoportja 8000 20 és 70 év közötti, teljes állású, férfit és nőt vizsgáltak meg, mely minta ugyan nem teljesen reprezentatív az USA-lakosságára nézve, mégis jól használható összehasonlítási célokra. A minta eredményeit százalékban adták meg, melyből némi számítással előállíthatók azok az adatok, melyek alkalmasak az amerikai eredmények 725 fős magyar mintával való összevetésére. Megjegyzendő, hogy a két minta jelentősen – és tudottan – különbözik az életkor tekintetében. Nincs ismeretünk azzal kapcsolatban, hogy az életkor függvényében hogyan változik a stratégiák előfordulási aránya. Ezért nem dönthető el egyértelműen, hogy kulturális, vagy életkorbeli okokra vezethetők vissza a különbségek. Varga (2012) elemzése azt feltételezi, hogy az életkor nem határozza meg jelentősen a konfliktuskezelő stratégiák arányait.

Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 105 9

Ebben a kötetben azon válogatott előadások írásos változatát gyűjtöttük össze, melyeket Forgács Attila az utóbbi 30 évben a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Partiumi Keresztény Egyetemen, valamint a Kuopiói Egyetemen (Finnország) oktatott és a mai napig oktat. Az előadásai a szociálpszichológia, a kommunikációtudomány, a gazdaságpszichológia, a gasztropszichológia, valamint a pszichoszomatika ötszöge körül szerveződtek. A pszichoszomatikával kapcsolatos írásait Pszichoarcheológia címen az Aula Kiadó 2009-ben, illetve Az evés lélektana című gasztropszichológia könyvét az Akadémiai Kiadó 2004-ben, majd 2013-ban, illetve 2017-ben adta ki. Ezért ebben a gyűjteményben indokolatlan lenne e témákat érinteni.

A szerzőről:

Jelenleg az ELTE Pszichológia Kar oktatója, valamint a Corvinus Egyetem Pszichológiai Központjának vezetője. Eddigi pályafutása során 5 alkalommal választották az év oktatójának különböző egyetemeken. 6 könyve jelent meg, összesen 21 kiadásban. 500-an idézik munkáit. Az egyetemi oktatás mellett a MindTitude™ piackutató cég kutatási igazgatója. Az Új Diéta, A Magyar Dietetikusok Lapjában, valamint az Élelmiszer Magazinban állandó rovata van. A rendszerváltás óta 250 szakmai médiaszereplése volt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/forgacs-fejezetek-a-kommunikacio-szocialpszichologiajabol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave