Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Fonológia


A toldást tartalmazó szótagvég

Az elágazó kódára vonatkozó és az előző pontban leírt szabályok, illetve a Szonoritási Sorbarendezés számos olyan kapcsolatot is kizárnak, melyeket nem tartunk rendhagyónak. Ezek azok a szótagvégi mássalhangzó-kapcsolatok, melyek szerepelnek ugyan a (32) táblázatban, de nem vettük őket figyelembe a fenti elemzés során. A gemináták, a felszólító -d-re és -j-re, az egyes szám második személyű -sz-re, valamint a /v/-re végződő kapcsolatokról van szó. Ezek közül a /ps, tys, ks, dv, mv, nv, nyv, pj, kj, bj, gj, fj, mj/ megsértik a Szonoritási Sorbarendezés elvét, a gemináták pedig a (35, 36, 37, 43, 44) szabályok egyikét vagy másikát. A /jv, rv, lv, vj, rj/ ellentmond a (35) szabálynak, a /dǰ/ a (36)-nak, a /fs, bd, dyd, gd/ a (37)-nek, a /ms, nys/ a (40)-nek, a /md, nyd/ a (42)-nek, a /dv, mv, nv, nyv, lv, jv, vd, vj/ pedig a (43)-nak. E kapcsolatok több szempontból is különösek: i) intuitíve nem tűnnek rosszulformáltnak; ii) legtöbbjük csak bizonyos toldalékolás ereményeképpen jöhet létre; iii) legtöbbjük csak szóhatár, illetve fonológiai frázishatár előtt fordul elő. Mindezek alapján vonzó (és kívánatos is, mivel megmenti eddigi szabályainkat) egy olyan megoldás, amelyben a gemináták második elemét, a felszólító /d/-t és /j/-t, az egyes szám második személyű /s/-t, valamint a /v/-re végződő kapcsolatok /v/-jét nem a kódába tartozónak tekintjük, hanem azt mondjuk, hogy a kódához lehet csatolni egy „toldást”, a szótagutót (SzU), amely nem befolyásolja a szótag fonotaktikai grammatikalitását (nem vonatkozik rá a Szonoritási Sorbarendezés, és persze a kódát meghatározó fonotaktikai feltételeknek sem kell megfelelnie – l. a szótagelőre vonatkozó részt). Természetesen csak bizonyos, szigorú feltételek teljesülése esetén kaphat a szótag szótagutót (ezekre a szótagutó elemzése során kitérünk). A maximális szótagfa (l. (12) ábra) tehát a következőképpen módosul:
(45)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 803 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan jelen második kötete a fonológiával foglalkozik, tehát a beszéd hangjelenségeit a nyelvi rendszerben betöltött helyük és szerepük, vagyis nyelvi funkcióik szerint vizsgálja. Kötetünkben a legkülönbözőbb „posztgeneratív" fonológiai elméletek vonulnak fel: ezeket a Bevezető röviden bemutatja. Ma nem áll mindent átfogó fonológiai elmélet a rendelkezésünkre: mindegyik elmélet a fonológia egy-egy meghatározott jelenségcsoportjára összpontosítja a figyelmét, s így az ismert tényeket is meglepő, új összefüggésekbe tudja állítani. Az öt törzsfejezet (A magánhangzók, A mássalhangzók, A szótag, A hangsúly, A hanglejtés) áttekinti a magyar fonológia minden területét: mindazonáltal célunk a legizgalmasabb kérdések elméleti igényű tárgyalása volt - gyakran több elmélet fényében is megvilágítva -, nem pedig egy egységes elméleti keretű, teljes magyar fonológia kidolgozása. A két utolsó fejezet már a fonetika felé tekint ki: a gyors vagy lezser beszéd szabályszerűségeit vizsgálja a Túl a gondozott beszéden, míg A fonetikai háttér a legszükségesebb fonetikai fogalmakat foglalja össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave