A gégén átáramló levegőoszlop attól függően, hogy milyen volt a gégeállás, különféle utakon-módokon alakul tovább. Zöngeállás esetén a hangszalagok nyitódó-záródó mozgása eredményeként az áttóduló levegő rezgésbe jön. A keletkező rezgés fölkerül a felső üregrendszerbe, elsőként a garatüregbe és onnan, ha az ínyvitorla elzárja az orrüreg felé vezető utat, akkor a nyitott szájcsatornán áramlik keresztül és jut ki a szabadba (orális képzés). A mozgó artikuláló szervek révén változik a szájüreg alakja és mérete, ezáltal alkalomról alkalomra módosul, formálódik a zönge. Ez a magánhangzóképzés alapja. Pl. a szájüreg mint hangmódosító teljesen másként működik akkor, ha a nyelv előretüremkedik és szűkíti a szájüreg elülső terét, mint amikor hátrafelé húzódik, hiszen ekkor elöl a szájüreg jelentős része szabadon marad. Ha az uvula a velummal együtt leengedett helyzetben van és egyidejűleg az ajkak vagy más képzőszervek zárják a szájüreget, a rezgésbe hozott levegő a garatüregből az orrüregbe jut. Ekkor orrhangok (nazálisok) keletkeznek, az orr hozzáadja a maga sajátos rezonanciáit az áttóduló levegőoszlophoz. A harmadik megoldás az, amikor az uvula leengedett helyzete és a szájüreg nyitottsága a szájüreg és az orrüreg felé egyformán utat enged a képzési levegőnek. Ekkor keletkeznek az ún orr-szájhangok (nazoorális hangok), amilyenek a magyarban környezeti hatásra fordulnak elő (l. 8.3.1.).