Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Fonológia


Az észlelést segítő tényezők

Az észlelés folyamatában nemcsak a hangingerekre támaszkodik a hallgató, hanem egyéb információkra is. Kitüntetett jelentősége van a látható beszédmozgásoknak, tehát az ajkaknak és a nyelv elülső részének, valamint a beszédet kísérő taglejtéseknek és mimikának, összefoglalóan testnyelvnek. Ezek fontosságát meggyőzően bizonyítja az utószinkronizálás közben a hang és a szájmozgás között kialakuló aszinkron, amelynek következtében jelentősen lelassul az észlelés folyamata, ha nem válik egyenesen lehetetlenné. A vizuális információn túl a hallgató fölhasználja a nyelvi elemek következési valószínűségeire és az előfordulási gyakorisági értékekre vonatkozó intuitív tudását is. Ennek a tudásnak az alapján elébe megy a hangjelenségeknek, megpróbálja megjósolni az akusztikai jelsorozat elejéből, hogy mi lesz a folytatás, és a továbbiakban csak azt kell ellenőriznie, hogy a beérkező jel hasonlít-e az elvárthoz vagy nem. Így a hallgató sokszor már akkor azonosítja a nyelvi elemet, amikor még csak az első hang vagy szótag hangzott el belőle. Ez a predikciós eljárás teszi lehetővé, hogy a kommunikációs csatornában fellépő vagy állandóan jelenlévő konkrét vagy átvitt értelmű zaj ellenére is megértsük a hiányosan továbbított közleményt, hiszen az agyunkban tárolt nyelvtudás alapján rekonstruálni tudjuk a jelsorozatot. Az eljárás eredményessége közvetlen összefüggést mutat a beszédjelenségek előfordulási gyakoriságával: minél gyakrabban fordul elő egy beszédjelenség, annál mélyebben vésődik be a hosszú távú emlékezetbe, és minél mélyebben vésődik be, annál könnyebben tudjuk segítségül hívni az észlelés folyamatában. Egy példa: ha a hallgató a [skl] szekvenciát hallja, azonnal leszűkül a szóba jöhető szavak köre 1-re, azaz megtörténik a lexikális hozzáférés (lexical access), mivel [skl] mássalhangzó-kapcsolattal csupán a szklerózis szó kezdődik.

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 803 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan jelen második kötete a fonológiával foglalkozik, tehát a beszéd hangjelenségeit a nyelvi rendszerben betöltött helyük és szerepük, vagyis nyelvi funkcióik szerint vizsgálja. Kötetünkben a legkülönbözőbb „posztgeneratív" fonológiai elméletek vonulnak fel: ezeket a Bevezető röviden bemutatja. Ma nem áll mindent átfogó fonológiai elmélet a rendelkezésünkre: mindegyik elmélet a fonológia egy-egy meghatározott jelenségcsoportjára összpontosítja a figyelmét, s így az ismert tényeket is meglepő, új összefüggésekbe tudja állítani. Az öt törzsfejezet (A magánhangzók, A mássalhangzók, A szótag, A hangsúly, A hanglejtés) áttekinti a magyar fonológia minden területét: mindazonáltal célunk a legizgalmasabb kérdések elméleti igényű tárgyalása volt - gyakran több elmélet fényében is megvilágítva -, nem pedig egy egységes elméleti keretű, teljes magyar fonológia kidolgozása. A két utolsó fejezet már a fonetika felé tekint ki: a gyors vagy lezser beszéd szabályszerűségeit vizsgálja a Túl a gondozott beszéden, míg A fonetikai háttér a legszükségesebb fonetikai fogalmakat foglalja össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave