Kiefer Ferenc (szerk.)

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Fonológia


A koartikuláció meghatározó tényezői

A környezettől leginkább függetlenül, tehát az izolált ejtésre leginkább jellemző értékekkel a hangsor első hangja valósul meg, hiszen a képzés a nyugalmi helyzetből indul, a hangsor eleji hangnak tehát csak az utána következő hangelemek hatását kell elszenvednie. A szekvenciazáró hang, akár magánhangzó, akár mássalhangzó, jobban alkalmazkodik, mint a szekvenciakezdő, mivel a megelőző hang(ok)tól módosítva közelít a nyugalmi helyzethez. A hangkörnyezethez a hangsor belsejében álló hangok alkalmazkodnak a legnagyobb mértékben, hiszen a magánhangzót vagy mássalhangzót kétfelől körülvevő környezet hatása fokozottabban érvényesül, mint az egyoldalú szomszédság hatása. Emellett a hangsor első elemének nagyobb fokú függetlensége magyarázható az első szótagi hangsúly jelenlétével is. A hangsúly ugyanis markánsabb hangképzést idéz elő, ennek következtében a beszédhangok igyekeznek saját jellemzőikből mind többet megőrizni, azaz jobban ellenállnak egymás hatásának, mint hangsúlytalan szótagban. Magyarázati alternatívát kínál az a beszédészlelési tény, hogy a szófelismerésben a szó elejének kitüntetett szerepe van, hírértéke tehát rendkívül magas. Minél inkább haladunk a szó belseje és vége felé, a felismerés az elemek elrendeződésében érvényesülő következési valószínűségek miatt egyre könnyebbé válik, tehát a szóalak azonosítási esélyeit esetleges nagyobb mértékű változások sem érintik lényegesen.

Strukturális magyar nyelvtan 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 803 3


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

A Strukturális magyar nyelvtan jelen második kötete a fonológiával foglalkozik, tehát a beszéd hangjelenségeit a nyelvi rendszerben betöltött helyük és szerepük, vagyis nyelvi funkcióik szerint vizsgálja. Kötetünkben a legkülönbözőbb „posztgeneratív" fonológiai elméletek vonulnak fel: ezeket a Bevezető röviden bemutatja. Ma nem áll mindent átfogó fonológiai elmélet a rendelkezésünkre: mindegyik elmélet a fonológia egy-egy meghatározott jelenségcsoportjára összpontosítja a figyelmét, s így az ismert tényeket is meglepő, új összefüggésekbe tudja állítani. Az öt törzsfejezet (A magánhangzók, A mássalhangzók, A szótag, A hangsúly, A hanglejtés) áttekinti a magyar fonológia minden területét: mindazonáltal célunk a legizgalmasabb kérdések elméleti igényű tárgyalása volt - gyakran több elmélet fényében is megvilágítva -, nem pedig egy egységes elméleti keretű, teljes magyar fonológia kidolgozása. A két utolsó fejezet már a fonetika felé tekint ki: a gyors vagy lezser beszéd szabályszerűségeit vizsgálja a Túl a gondozott beszéden, míg A fonetikai háttér a legszükségesebb fonetikai fogalmakat foglalja össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiefer-strukturalis-magyar-nyelvtan-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave