Ha egyenként megvizsgáljuk a különböző nemzetiségek arányának változását, azt lehet mondani, hogy a 19–20. század fordulóján látványos etnikai átrendeződés vette kezdetét az alsó-szepességi régióban. 1880-ban még csak 2 településen volt 100 főnél nagyobb magyar közösség, 1910-ben már 7 helységben, és a számuk Korompán bőven meghaladta a 2000 főt. A német etnikum megőrizte befolyását a legtöbb nagyközségben és városban, hiszen 1880-ban 6 településen éltek 1000 főnél többen – a legtöbben akkor Gölnicbányán –, és 1910-ben is hasonló volt a helyzet, bár Korompa kivételével a németek számának csökkenése tapasztalható. A németek igazi vetélytársai ezen a vidéken azonban a szlovákok voltak, akik 1880-ban minden településen jelen voltak, Korompán és Nagykuncfalván 1000-nél is többen, 1910-re pedig meghaladják ezt a számot Gölnicbányán, Kojsón és Zakárfalván is. Rutének 1880-ban Alsó- és Felső-Szalánkon, valamint Kojsón éltek több százan, majd 10 év múlva Nagykuncfalván is kimutatták őket, de 1910-re itt és Kojsón már nem tüntetik fel őket, és ez több mint ezerfős hiány. Éltek románok, szerbek és horvátok is jelentéktelen számban az alsó-szepességi településeken, és a gyár miatt különösen Korompán koncentrálódtak 1910-ben, de az egyéb nemzetiségűek csoportja érdekesebbnek tűnik. Itt elsősorban romákat tartottak nyilván, akik az ipari vasgyártás keretei között is megtalálták a kézműipar fenntartásának módját, és az 1910. évi népszámlálás helyi adatsoránál az szerepel a lábjegyzetben, hogy lehetnek közöttük lengyelek és csehek, akiket szintén a nehézipar csábíthatott a környékre. A különböző, távolabb őshonos nemzetiségek bevándorlása magával vonta pl. a pravoszláv és a református vallás megjelenését is a régióban, ami vallási szempontból is tovább színezte a képet. Az utolsó táblázat pedig azt is bizonyítja, hogy a zsidók szaporodása pezsgő ipari és kereskedelmi tevékenységet feltételez, ami egyértelműen az adott terület polgárosodásának a fokmérője.