Fenyő István

Az irodalom respublikájáért

Irodalomkritikai gondolkodásunk fejlődése 1817-1830


A „nemzeti egyetemesség” ideálja. A népiesség társadalmi és ideológiai összetevői, előzményei

Hagyományőrzés és újítás, utánzás és eredetiség, provinciális elzárkózás és polgárosodás, ortológia és neológia, klasszicista emelkedettség és romantikus szubjektivitás ellentétes póluspárjai jegyében ütközik meg az 1810-es és 20-as évek hazai irodalma. Láttuk azonban, hogy képviselői — Kultsár Istvántól és Ungvárnémeti Tóth Lászlótól egészen Fáy Andrásig és az ifjabbik Kisfaludyig — bizonyos sarkelvekben mégiscsak rendre egyetértettek. Abban például, hogy irodalmunknak a „közmegegyezés” irodalmának kell lennie, hogy törekedni kell a „lehető legnagyobb szám” akaratának tiszteletben tartására. Továbbá abban, hogy az újító szándékok nem mehetnek a „megszentelt” hagyományok rovására, s hogy a teremtő önkifejezés bárminő megvalósítása mellett is szükség van a klasszicizmus mediáció-igényének bizonyos mérvű fennntartására. Nálunk még a romantika legnagyobb hatású kezdeményezői is óva intenek a fantázia szélsőségeitől, a képzelet veszélyeitől, a „fellengezés”-től.

Az irodalom respublikájáért

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 898 9

Fenyő István könyve több mint "kritikatörténet": az irodalom önszemléletének, önnön létéről, funkciójáról kialakított képzeteinek fejlődéstörténeti elemzése. A szerző megvizsgálja a kor hazai kritikai elvrendszereit, irodalmi eszméit, programjait, kategóriáit, követelményeit, értelmezi, értékeli és rendszerezi az egyes kritikusi felfogásokat, ítéleteket, ítélkezési normákat - és mindenekelőtt az irodalmi gondolkozás egykorú fogalomkészletét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fenyo-az-irodalom-respublikajaert//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave