Fenyő István

Az irodalom respublikájáért

Irodalomkritikai gondolkodásunk fejlődése 1817-1830


Elméletének alapvonásai

Amit Kölcsey alkotásáról és személyiségéről az előbbiekben felvázoltunk, némely tekintetben már előlegezi irodalomelméletének, esztétikai törekvéseinek bizonyos elemeit is. A hazai viszonyok közepette a legkorszerűbb esztétikai elvrendszert vallotta magáénak: irodalmi eszméi és eszmélkedésének egész jellege a klasszicizmusból a romantikába való átmenetet, átfejlődést tükrözi. Utóbb, a húszas évektől kezdődően a romantika tanításainak lett irodalomkritikai gondolkodásunkban egyik legnagyobb formátumú meghirdetője, de ekkor sem szakít a klasszicizmus és a felvilágosodás esztétikai örökségével, sőt tovább folytatja, mintegy beépíti azt a hazai romantika elvi alapvetésébe. Irodalmi gondolkodásának romantikus meghatározottságairól beszédesen tanúskodik már pár sor is Döbrentei Gáborral folytatott ifjúkori levelezéséből: „… én nem a literátort, nem a Muzeum kiadóját keresem benned; … én lelket keresek, mely lángoljon mint az enyim … Mert én szeretni tudok, mint senki nem szeretett, s szerettetni óhajtok, mint senki nem szerettetett”; „… Nekem a géniusz határtalan lángoló szívet s határtalan hév beszédet nyújtott. Innen ez a hyperbolákkal teljes nyelv; innen ez a homályos, dagadó ének. Igy fogok én talán örökre gyermek maradni.” Vagy amit Szemere Pálnak írt 1823 áprilisában! „… Én azt hiszem, édes Palim, hogy a költőnek nem annyira rendkívül való, s regulás hibátlanság után kell törekedni: mint nagy szépségek és az egész munkán elterjedő poétai lelkesedés után.”

Az irodalom respublikájáért

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 898 9

Fenyő István könyve több mint "kritikatörténet": az irodalom önszemléletének, önnön létéről, funkciójáról kialakított képzeteinek fejlődéstörténeti elemzése. A szerző megvizsgálja a kor hazai kritikai elvrendszereit, irodalmi eszméit, programjait, kategóriáit, követelményeit, értelmezi, értékeli és rendszerezi az egyes kritikusi felfogásokat, ítéleteket, ítélkezési normákat - és mindenekelőtt az irodalmi gondolkozás egykorú fogalomkészletét.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fenyo-az-irodalom-respublikajaert//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave