Síklaki István

Előítélet és tolerancia


Az illuzórikus korreláció jelensége

Amikor azt vizsgálták az említett kísérlet résztvevői, hogy Péter inkább hajlamos-e a nyílt, Hédi pedig a rejtett agresszióra, akkor voltaképpen arra a kérdésre kerestek választ, hogy a csoporttagság (férfi vagy nő) együtt jár-e az agresszió megnyilvánulásának módjával. Ilyen kovariációra vonatkozó becsléseket lépten-nyomon teszünk, a sztereotípiák működésének egyik alapvető mechanizmusa ez. Amikor egy szélsőjobb párt azt követeli a Rendőrképző Főiskola rektorától, hogy vegyék föl a cigánybűnözést mint tantárgyat a rendőrtisztek képzésébe, akkor ilyen gondolatmenetet követ. Fontos kérdés tehát, hogy mennyire működik jól a hétköznapokban az a képességünk, hogy felbecsüljük a kovariációkat. Lássunk erre egy fiktív példát (Kunda, 1999)! Tegyük föl, szeretnénk tudni, van-e kovariáció aközött, hogy az ember professzor és aközött, hogy szórakozott. Gyűjtsünk ennek megfelelően eseteket! Ha szisztematikusan járunk el, akkor a következő, 4. táblázatot kaphatjuk.

Előítélet és tolerancia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 078 6

A könyv célja bemutatni az előítélet kialakulásának és fennmaradásának pszichológiai, szociálpszichológiai, antropológiai, humánetológiai és kommunikációs mechanizmusait, fő hangsúlyt a pszichológiai, különösen a szociálpszichológiai alapokra helyezve. Rávilágít arra, hogy az előítéletek milyen kockázatokkal járnak a társas és társadalmi életre nézve. Az előítéletek kognitív alapját képező sztereotípiák részletes taglalásával szembesít bennünket azzal, hogy számunkra természetes, kikerülhetetlen és nagyon hatékony információ-feldolgozási mechanizmusok negatív melléktermékeivel van dolgunk, ami nagyon megnehezíti a küzdelmet ellenük. Mégis, arra is vállalkozik a könyv, hogy megmutassa, milyen technikákkal van mód arra, hogy ezeket a káros hatásokat enyhítsük, s hogy ezek a technikák miféle ismereteket és készségeket követelnek meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/siklaki-eloitelet-es-tolerancia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave