Síklaki István

Előítélet és tolerancia


Az énkép jelentősége

Már a személypercepció kettősfolyamat-elméletei kapcsán beszéltünk arról a kettősségről, amit az egyénítés jelent szemben a csoportkategorizálással. Az előítélet szempontjából egy másik fontos kettősségről is beszélhetünk: az egyénről (ahogy az előítéletes személyiségre vonatkozó különböző elméletek Adornóék óta megragadják; Adorno és mtsai, 1950), illetve a csoporttagról. E két aspektusnak egy integráns és dinamikus felfogását képviseli a társas identitás elmélete és az önkategorizáció elmélete (Tajfel–Turner, 1979; Turner és mtsai, 1987). Ez az elmélet egyben magába építi a szociálpszichológiának azt a felismerését is, hogy a társas viselkedésre igen jelentős hatást gyakorol a konkrét szituáció, annak definíciója, értelmezése, hatótényezői. Nagyban függ a pillanatnyi szituációtól, hogy valaki az egyéni személyiségével vesz részt benne, adott esetben aktuálisan érvényesülő előítéletei az egyéni élettörténetéből, személyiségéből erednek-e, vagy éppen mint egy csoport tagja dolgozza fel a társas információt, alakítja ki ítéleteit, s ily módon a csoportja által elfogadott előítéletek érvényesülnek magatartásában. A kétféle működés között jelentős eltérések lehetnek.

Előítélet és tolerancia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 078 6

A könyv célja bemutatni az előítélet kialakulásának és fennmaradásának pszichológiai, szociálpszichológiai, antropológiai, humánetológiai és kommunikációs mechanizmusait, fő hangsúlyt a pszichológiai, különösen a szociálpszichológiai alapokra helyezve. Rávilágít arra, hogy az előítéletek milyen kockázatokkal járnak a társas és társadalmi életre nézve. Az előítéletek kognitív alapját képező sztereotípiák részletes taglalásával szembesít bennünket azzal, hogy számunkra természetes, kikerülhetetlen és nagyon hatékony információ-feldolgozási mechanizmusok negatív melléktermékeivel van dolgunk, ami nagyon megnehezíti a küzdelmet ellenük. Mégis, arra is vállalkozik a könyv, hogy megmutassa, milyen technikákkal van mód arra, hogy ezeket a káros hatásokat enyhítsük, s hogy ezek a technikák miféle ismereteket és készségeket követelnek meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/siklaki-eloitelet-es-tolerancia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave