A nem verbális kommunikáció egyik fontos aspektusa, hogy kifejezi a csoportok, társadalmi rétegek közötti kulturális és viselkedésbeli különbségeket. A térhasználat, a szemkontaktus, egymás megérintése, a paralingvisztikai jellemzők (a nyelvhasználatot kísérő hangzásbeli jelenségek) és egyéb nem verbális megnyilvánulások jelentős változatosságot mutatnak kultúránként és társadalmi rétegenként. Az, hogy az egyik ember megérintheti-e a másikat, milyen módon (például csók arcra, szájra), nagyban függ a hatalmi viszonyoktól, a nemtől, a kultúrától. Az olasz fiatal férfiak azon szokása, hogy egymás kezét fogva járnak, egy másik kultúra tagjából a homoszexuális viselkedés előítéletét válthatja ki. Az észak-európaiak idegenek között a tekintetet, a szemkontaktust jobban kerülik, mint a mediterrán országok lakói. Ebből egy északi országban járó mediterrán térségbeli látogató arra az előítéletes következtetésre juthat, hogy nagyképű, beképzelt néppel van dolga. Bizonyos kultúrákban és társadalmi rétegekben a rekedt hang a jellemző viselkedés, ami egy másik csoporthoz tartozó emberből a kulturálatlanság, artikulálatlanság előítéletére vezethet. A romák körében természetesnek számító, a többségi kultúrához képest nagyobb beszédhangerő azt az előítéletet gerjesztheti, hogy a cigányok veszekedős, agresszív népség. Egy magasabb státusú embernek joga van megérinteni egy alacsonyabb státusút, de fordítva ez nem áll. A személyes tér méretére vonatkozó jogosnak tartott igény összefügg a státussal, s a nemek közötti státuskülönbség miatt a nemi hovatartozással is. És még hosszan sorolhatnánk a nem verbális kommunikáció és az előítéletek közötti hétköznapi összefüggéseket. Ezek közül néhányat járunk körül kissé részletesebben.