Jakab Éva

Borvétel és kockázat

Jogtudomány és jogélet a Római Birodalomban


Kockázati tényezők a borvételnél

A vis maior tipikus eseteit már a klasszikus római jogászok is ún. „calamitas-katalógusokban” foglalták össze.786 Közismert, hogy elsősorban természeti csapások (árvíz, tűzvész, vihar) és az ellenség betörése tartozott ide. Az eladott, de még át nem adott áru ilyen ellenállhatatlan erő miatti pusztulása vagy rongálódása folytán beálló kár viselését a periculum est emptoris főszabálya alapján döntötték el; a vétel perfektuálódásának a tanát néhány jogász elegáns segítség gyanánt vezette be a zavaró kivételek beillesztésére a rendszerbe. Jelen tanulmány a veszélyviselés problematikájának a tárgyalását a bor adásvételére korlátozza. A keresztmetszet leszűkítésének éppen az volt a célja, hogy a szerződésspecifikus vonásokat részletesen feltérképezzük és figyelembe vegyük. Ennek értelmében a periculum fogalmának meghatározásánál is a bor adásvételének tipikus rizikófaktoraira koncentrálunk, és így próbáljuk konkretizálni a jogintézmény jellemzőit.

Borvétel és kockázat

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 896 5

A bortermelés és a bor értékesítése már az ókorban is a társadalmi érdeklődés középpontjában állt. Jogilag releváns problémát elsősorban a kárveszély és a kockázatelosztás szabályai jelentettek. A kötet a szerződési gyakorlat aspektusából kínál új dogmatikai megoldásokat olyan kérdésekre, amelyek évszázadok óta vitatottak a római jogban, és döntően befolyásolták az egyes európai magánjogok adásvételi szabályainak kialakulását. Az új felismerések a jogélet, a görög nyelvű papiruszokban és a latin forrásokban fennmaradt szerződési formulák átfogó feldolgozására épülnek. A munka a jogintézményeket azok gazdasági kontextusában vizsgálja, figyelembe véve az egyes jogi kultúrák párhuzamosan kifejlődő vagy eltérő vonásait. Számos fejezet érdekes olvasmányt nyújt a jogban nem járatos, de a borkultúra történeti gyökerei iránt érdeklődő olvasónak is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jakab-borvetel-es-kockazat//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave