Kenyeres Zoltán

Megtörtént szövegek

Esszék, tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról


Barkohba

A fiatalabb írók a nagy nyugatos nemzedékből többnyire Kosztolányi Dezsőt érezték közel magukhoz: emberileg. Kosztolányi barátságos volt, szívélyes, közvetlen és segítőkész. Benne nem volt semmi görcsösség, kisebbségi érzés, feszültség, nem követelt tiszteletet, mert mindenki akaratlanul is tisztelettel bámulta. Nemcsak nagy író volt, hanem sugárzó egyéniség, aki első látásra lenyűgözte a vele találkozót. Vas István életrajzi regényében a róla szóló fejezetnek azt a címet adta: Egy olimpuszi isten.

Megtörtént szövegek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 897 2

A kötetben szereplő szövegek hatvanöt és hetven éves korom között történtek meg velem, akkor éltem együtt velük. A szövegeket nem egyszerűen kitaláljuk és megírjuk, hanem megtörténnek velünk és együtt élünk velük. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc volt azokban az években társam. Ültek a szobámban, beszélgettünk. Néha az íróasztalom fölé hajoltak, nézték, mit művelek. Kicsit csóválták a fejüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kenyeres-megtortent-szovegek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave