Kenyeres Zoltán

Megtörtént szövegek

Esszék, tanulmányok a 20. századi magyar irodalomról


Homo moralis

A Nyugat 1933-as évfolyamát ankétok, konferenciák, viták járták át. Konferenciát tartottak a szabad akaratról, a népzenéről, a színház és a közönség jövőjéről, a mai Amerikáról, vitát rendeztek a nyelvművelésről, a jobboldali és baloldali irodalomról, a katolikus irodalomról. A legfontosabb rendezvény, ahogy nevezték, „ankét” a magyarság demográfiai helyzetéről szólt Illyés Gyula észak-baranyai útirajza alapján. Nem előzmények nélkül: Kodolányi János évekkel korábban novelláiban, regényeiben, cikkeiben próbálta felhívni a figyelmet a dunántúli egykeproblémára, 1927-ben memorandumot szerkesztett A hazugság öl címmel, 1929-ben Fülep Lajos cikksorozatot tett közzé a Pesti Naplóban. A Nyugat-ankét áthúzódott a következő évfolyamra és 1934-ben ért véget, de a probléma máig él.206

Megtörtént szövegek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 897 2

A kötetben szereplő szövegek hatvanöt és hetven éves korom között történtek meg velem, akkor éltem együtt velük. A szövegeket nem egyszerűen kitaláljuk és megírjuk, hanem megtörténnek velünk és együtt élünk velük. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc volt azokban az években társam. Ültek a szobámban, beszélgettünk. Néha az íróasztalom fölé hajoltak, nézték, mit művelek. Kicsit csóválták a fejüket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kenyeres-megtortent-szovegek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave