Tóth József

Világföldrajz


A félsziget történelme

A félsziget lakói időszámításunk előtt 18 000 és 12 000 között érkeztek a szibériai és mongol területekről. A Krisztus utáni ötödik században a félsziget északi része kínai uralom alá került (Goguryeo), délen pedig három királyságra szakadt az ország: Baekje, Silla, Kaya. 1231-ben a Mongol Birodalom hódította meg a területet, és az itt élő népeket 150 évig vazallussá tette. 1637-ben a második mandzsúriai invázió után egészen 1895-ig a kínai Csing-dinasztia uralma alá került ország, Kína vazallusa lett. 1897-ben Gojong király az országot Dehannak, azaz Nagy-Koreának kiáltotta ki. 1910-ben a japánok elfoglalták a félszigetet. Megkezdték a gazdaságfejlesztést, kitermelték nyersanyagait, később Japán egyik kohászati bázisa, majd fegyvergyártója lett a félsziget. Japán minta alapján, új jogrendszert és gazdasági modellt vezettek be.

Világföldrajz

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 839 2

A földrajz jóval több a hegyek-völgyek-folyók puszta ismertetésénél; ez a komplex tudomány azt is bemutatja, kik laknak e területeken, hogyan és miből élnek, s létük milyen gazdasági-kulturális hatással van azokra, akik a világ más részein élik mindennapjaikat. A Világföldrajz teljes, átfogó képet ad bolygónkról, s a földrajz legfontosabb tudományágainak révén (geográfia, népességföldrajz, etnikai, gazdasági és vallásföldrajz stb.) érthetően, mégis tudományos igénnyel mutatja be az olvasónak, milyen logikusan működő egység is a minket körülvevő világ.

A könyv mintegy harminc magyar földrajztudós tanulmányait tartalmazza, akik valamennyien a szakma nemzetközileg is elismert képviselői. Az Akadémiai kézikönyvek sorozatban megjelent kötet ezért értékes, könnyen feldolgozható és mindenre kiterjedő információforrás a gimnáziumtól a diplomáig - sőt még azon is túl bárki számára, akit érdekel a földrajztudomány. Sorozatunkban hamarosan újra várható egy földrajzi vonatkozású mű, hiszen jövőre jelenik meg a Kárpát-medence földrajza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-vilagfoldrajz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave