Tóth József

Világföldrajz


Fülöp-szigetek

A Tabon-barlangban (Palawan) talált régészeti leletek tanúsága szerint már kb. 50 000 évre visszamenően lehet bizonyítani az ember jelenlétét a Fülöp-szigeteken. Az ausztronézek az ázsiai szárazföldről vándoroltak Tajvan szigetére, majd onnan vándoroltak át a Fülöp-szigetekre, kb. 6000 éve. A második betelepülési hullám a Maláj-félszigetről és a mai Indonéziából indult el a vaskor idején. Tudjuk róluk, hogy jó hajósok, ügyes fazekasok voltak, szép szőtteseket készítettek, településeik az időszámítás utáni első századtól a spanyol gyarmatosítók megjelenéséig virágoztak a szigeteken. Sajnos, a spanyol hódítók igyekeztek a „pogány” kultúra minden kézzelfogható nyomát véglegesen eltüntetni. Annyi bizonyos, hogy kínai kereskedők megfordultak itt is, főleg Luzon szigetén, de feljegyzések szerint indiai, japán hajók is útba ejtették az itteni kikötőket Kr. u. 1100 körül. A kínai kereskedők nem jelentettek fenyegetést, a helyi törzsek vezetői megfordultak a kínai udvarban is, hogy leróják tiszteletüket az Ég és Föld császára előtt.

Világföldrajz

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 839 2

A földrajz jóval több a hegyek-völgyek-folyók puszta ismertetésénél; ez a komplex tudomány azt is bemutatja, kik laknak e területeken, hogyan és miből élnek, s létük milyen gazdasági-kulturális hatással van azokra, akik a világ más részein élik mindennapjaikat. A Világföldrajz teljes, átfogó képet ad bolygónkról, s a földrajz legfontosabb tudományágainak révén (geográfia, népességföldrajz, etnikai, gazdasági és vallásföldrajz stb.) érthetően, mégis tudományos igénnyel mutatja be az olvasónak, milyen logikusan működő egység is a minket körülvevő világ.

A könyv mintegy harminc magyar földrajztudós tanulmányait tartalmazza, akik valamennyien a szakma nemzetközileg is elismert képviselői. Az Akadémiai kézikönyvek sorozatban megjelent kötet ezért értékes, könnyen feldolgozható és mindenre kiterjedő információforrás a gimnáziumtól a diplomáig - sőt még azon is túl bárki számára, akit érdekel a földrajztudomány. Sorozatunkban hamarosan újra várható egy földrajzi vonatkozású mű, hiszen jövőre jelenik meg a Kárpát-medence földrajza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-vilagfoldrajz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave