Tóth József

Világföldrajz


Indonézia

A jávai előember, a Homo erectus megkövesedett maradványai mutatják, hogy az Indonéz-szigetvilág már sok százezer éve lakott volt. A mai lakosság alapját adó ausztronéz népek Délkelet-Ázsiába Tajvan felől vándoroltak be. Kr. e. 1000 körül, a Dongson kultúra, amely Vietnam és Kína déli részéről származik, terjedt el egészen idáig, elterjesztve az öntözéses rizstermesztést, az állattenyésztést, a bivalyáldozat szertartását, a bronzművességet és az ikatszövést. A Kr. e. I. századra néhány faluból álló kis királyságok virágoztak Jáván. Az éghajlat, az állandó meleg, a bőséges csapadék és a termékeny vulkáni talaj ideális volt az árasztásos rizstermesztéshez. Az Indonéz-szigetek földrajzi helyzete megkönnyítette a kereskedelem kialakulását, hiszen a kínai–indiai tengeri kereskedelem útvonalán helyezkedtek el, amelyen vallási, eszmei irányzatok is mozogtak. A kereskedelem miatt virágzott fel a VII. században a hatalmas Srivijaya tengeri királyság is. Életében fontos szerepet játszott a hinduizmus és a buddhizmus. Ez volt az első indonéz tengeri kereskedelmi hatalom, amely ellenőrzése alá tudta vonni a délkelet-ázsiai kereskedelem nagy részét. A VIII. és a X. század között a földművelésből élő buddhista Sailendra és hindu Mataram dinasztiák vetélkedtek Jáva belsejének birtoklásáért. A vallási építészet nagyszabású emlékeit hagyták maguk után, ilyen a Sailendra államban Borobudur, és Mataram államban Prambanan. Kelet-Jáván a XIII. század végén alapították meg a hindu Majapahit Királyságot. Ennek befolyása csaknem az egész mai Indonéziára kiterjedt Gajah Mada uralkodása alatt. Ezt az időszakot szokás az indonéz történelem aranykorának tekinteni.

Világföldrajz

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 059 839 2

A földrajz jóval több a hegyek-völgyek-folyók puszta ismertetésénél; ez a komplex tudomány azt is bemutatja, kik laknak e területeken, hogyan és miből élnek, s létük milyen gazdasági-kulturális hatással van azokra, akik a világ más részein élik mindennapjaikat. A Világföldrajz teljes, átfogó képet ad bolygónkról, s a földrajz legfontosabb tudományágainak révén (geográfia, népességföldrajz, etnikai, gazdasági és vallásföldrajz stb.) érthetően, mégis tudományos igénnyel mutatja be az olvasónak, milyen logikusan működő egység is a minket körülvevő világ.

A könyv mintegy harminc magyar földrajztudós tanulmányait tartalmazza, akik valamennyien a szakma nemzetközileg is elismert képviselői. Az Akadémiai kézikönyvek sorozatban megjelent kötet ezért értékes, könnyen feldolgozható és mindenre kiterjedő információforrás a gimnáziumtól a diplomáig - sőt még azon is túl bárki számára, akit érdekel a földrajztudomány. Sorozatunkban hamarosan újra várható egy földrajzi vonatkozású mű, hiszen jövőre jelenik meg a Kárpát-medence földrajza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-vilagfoldrajz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave