Ebben a fejezetben a morfológia általános kérdéseit tekintettük át, és röviden bemutattuk a legfontosabb morfológiaelméleteket. A morfológia elmélete nem képzelhető el anélkül, hogy tisztáznánk a morfológiának a szótárhoz, a mondattanhoz és a fonológiához való viszonyát. Amellett érveltünk, hogy a morfológia helye a szótár—függetlenül attól, hogy szóképzésről, szóösszetételről vagy ragozásról van-e szó. A morfológia nem osztható sem ketté, sem háromfelé, sem többfelé. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fonológiának vagy a szintaxisnak ne lenne beleszólása a morfológia ügyeibe. A fonológia és a morfológia szoros kapcsolatát már a morfofonológia elnevezés is jelzi: a morfofonológia lehet a morfológiailag és/vagy lexikailag kondicionált fonológiai folyamatoknak a tudománya, ebben az esetben a fonológia felől közeledünk a morfológia felé. De felfogható a morfofonológia úgy is, hogy az a morfológiai jelenségek fonológiai oldalával, a morfológiai folyamatok fonológiai következményeivel foglalkozik. A morfológia szempontjából ez utóbbi szempont a fontosabb. A szintaxis esetében hasonló a helyzet: a morfoszintaxisban a hangsúly kerülhet a szintaxisra vagy a morfológiára. Ha az előbbi eset áll fenn, akkor elsősorban arról van szó, hogy milyen morfológiai problémák oldhatók meg szintaktikailag, ill. milyen morfológiai jelenségek tekinthetők—megfelelő szintaktikai modell esetében—szintaktikaiaknak (is). Ha a morfológia felől közelítünk a szintaxishoz, akkor nem ez a fő kérdés. Ebben az esetben elsősorban arra keresünk választ, hogy milyen szintaktikai eszközök használhatók fel a morfológiában. Végül a szemantikának is van beleszólása a morfológiába: a morfoszemantika a szemantika és a morfológia kapcsolatrendszerét vizsgálja. A szemantika szerepe a szóképzésben és a szóösszetétel esetében vitathatatlan, a ragozásban kevésbé szembetűnő, de ott is megvan. A szemantika nemigen szokott a morfológiával szemben kívánságokkal fellépni, ugyanakkor kétségtelen, hogy a szószemantika módszerei nélkülözhetetlenek a morfológiában.