Felmerül a kérdés, hogy mi magyarázza a hangkivető tövek egyéb szótagszerkezeti és szegmentális tulajdonságait. A hangkivető tövekre vonatkozó fontos fonotaktikai szabályosság a (részleges) gemináták kerülése (l. (42b), a gemináta kifejezést itt és a következőkben ’hosszú mássalhangzó’ értelemben használjuk, elméleti állásfoglalás nélkül). Ezek akkor jönnének létre, ha lennének azonos helyjegyű mássalhangzót tartalmazó hangkivető tövek. Ez együtt áll az egyéb monomorfemikus alakokra vonatkozó megfigyeléssel, amely szerint az intervokális gemináták jelölt konstrukciók. A kettős mássalhangzók—az univerzális jelöltségi viszonyokat tekintve—a valódi és ál-mássalhangzókapcsolatok között foglalnak helyet, hiszen vannak olyan nyelvek (pl. a japán), ahol a kettős mássalhangzóknak és a valódi kapcsolatoknak egyes fajtái megengedettek, az álkapcsolatok pedig nem. Más nyelvekben viszont a valódi és álkapcsolatok megengedettek, de nincsenek gemináták (pl. az angol). Mivel a gemináták azonos helyen képzettek és a magyarban szó végén is állhatnak, ezért valódi kapcsolatnak tekinthetjük őket. Ebben az esetben a gemináta első elemét a második eleme kormányozza, ezért az a kóda-engedélyezés révén megjelenhet, a köztük levő üres V-pozíció pedig nem interpretálódik. Mivel gemináták esetén az első szegmentum tartalma (a zárhangokban szereplő felpattanás momentumától eltekintve) megegyezik a másodikéval, ezért a reprezentációnak az első szegmentum szegmentális tartalmát nem szükséges tartalmaznia. (N.B. nem feltétlenül minden gemináta elemezhető így, hiszen levezetett hosszú mássalhangzók esetén a tő és a toldalék mássalhangzói állnak össze kettős mássalhangzóvá: bottal, kannak, habban stb. Ekkor álgeminátáról beszélünk.) A valódi gemináták ábrázolását mutatja az alábbi egy tetszőleges α szegmentális tartalomra (a kóda-kormányzási tartományt itt is szögletes zárójellel jelöltük).