A tanulási fázis minden kognitív folyamatnak rendkívül fontos része. Ugyanakkor az is ismeretes, hogy a szinkron nyelvleírás nem foglalkozik időbeli változásokkal. Így tehát a modern nyelvészet követői az egyes nyelvi szerkezetek elemzésébe minden olyan információt igyekeznek belefoglalni, amelyek egy adott mondat elemzésekor szóba jöhetnek, még az elemzést végző intelligencia által nem is közvetlenül használt információkat is. Arra is lehetnének azonban érvek, hogy az elemzés modellálása hasonlítson a mesterségesintelligencia-kutatásban általánosan használatos ún. forgatókönyvekhez. A forgatókönyv ugyanis nem más, mint egy korábban megtanult, hierarchikusan szervezett ismerethalmaz, melynek az adott eset feldolgozásában lényeges szerepe van. Hogy egy nem nyelvészeti példát említsünk: ha elmegyünk vásárolni, ismerjük a pénz fogalmát, a pénztárosnő szerepét, a járást pedig biztosan nem kell definiálni (főleg nem az egyik lábnak a másik elé tételével), hiszen a járás már egy korábban megtanult cselekvéssor, azaz a vásárlás forgatókönyvében alapfogalomnak tekinthető. Természetesen, amikor járni tanultunk, akkor fontos volt például az egyensúlyra figyelni, de a vásárlásnál ezt explicite megemlítve nem jutnánk közelebb a vásárlási helyzet jobb megértéséhez. Amikor persze ez a forgatókönyv-fogalom kialakult, a pszichológusok már akkor is jól ismerték a „Gestalt”-nak nevezett fogalmat, ami épp az elemzetlen, egyetlen monolitként mozgatható egészt reprezentálja az emberi információfeldolgozásban. A forgatókönyvnek megfelelő szerkezetleírás bevezetésével nyelvfeldolgozási modellünk hatékonyabb lehet, hiszen sémákban tudjuk tárolni az eddig több elemzési lépésből megszerzett nyelvi tudást.