Barzó Pál

Idegsebészet


A kisagyi bántalmak kórjelei

A kisagy bántalmai többféle formában jelentkeznek. A kisagyi ataxia, az állásbizonytalanság a törzsizomzat synergiás beidegzésének zavara miatt jön létre, a járás széles alapú, bizonytalan. Ezen nyugszik a kisagyi asynergia vizsgálata, amikor a hátrahajláshoz nem társul a térdek kompenzáló behajlítása. Ugyancsak az asynergián alapuló zavar az orr-ujjhegy, illetve a térd-sarok próba bizonytalansága (diszmetria). Az ellentétes mozgások kivitelezésének zavara (például dobolás ujjakkal) az adiadochokinesis. Kisagyi ártalomként értékelendő a visszacsapási tünet, amikor ellenállással szemben túlzott izom-összehúzódás jelentkezik. A skandáló jellegű, ún. cerebellaris beszédet szintén így értékeljük. Kiterjedt kisagyterület bántalmakor góc oldali kézreszketés (intenciós tremor) jelentkezik. Ugyancsak kisagyi ártalom esetén fordulnak elő olyan jelenségek, amelyeket iránytévesztés megjelöléssel foglalunk össze: ezek járás közben, elsősorban behunyt szemmel történő járás során jelentkező lateralisatio képében jelennek meg (és részben vestibularis eredetűek). Itt említendő a Bárány-féle iránytévesztési reakció, a félremutatás. Kisagyi és vestibularis jellegű zavar a dőlési hajlam, amely behunyt szemmel a góc irányába történik, és kifejezettebb, ha a beteg behunyt szemmel előrehajol. Kisagyi ártalom következtében egyébként az izomtónus csökken, a mély reflexek az ártalom oldalán renyhébbek. Kisagyi bántalom előidézheti továbbá a tárgyak súlyának és méretének téves becslését, a helyzetmegtartási kísérlet hibás elvégzését.

Idegsebészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 902 3

Munkám során mindenkor fontosnak tartottam azt az oktatásra, képzésre vonatkozó – talán Környey által megfogalmazott – elvárást, miszerint „minden gyakorló orvosnak ismernie kell az ideggyógyászati és az idegsebészeti betegségek kezdeti, jó prognózist nyújtó alakjait, nehogy a betegek túl későn kerüljenek szakorvos kezébe”.

Az idők folyamán sajnálattal kellett azonban tapasztalnom, hogy az egymást követő tanügyi reformoknak és a specializációnak már azok a szakmák is kezdtek áldozatul esni, amelyeknek nem csupán egy-egy panasszal, tünettel vagy betegségformával, hanem az egész emberrel kellett foglalkozniuk.

Munkatársaimmal arra vállalkoztunk, hogy olyan, az orvostanhallgatók és a gyakorló orvosok munkáját is segítő könyvet állítsunk össze, amelyben ismertetésre kerülnek mindazok a neurológiai kórformák, amelyeknek gyógykezelésében az idegsebészeti ellátás indokolt vagy komolyan mérlegelendő.

Bízunk abban, hogy a könyvünkben megjelenő szemlélet, a diagnosztikai és terápiás ajánlások hasznos tanácsokként szolgálnak mind az orvosok, mind a betegek számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barzo-idegsebeszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave