Weissmahr Béla

Az emberi lét értelme

Metafizikai értekezések


Mit jelent az, hogy a lélek nem vezethető vissza anyagi hordozójára?

Itt az a kérdés vetődik fel, hogy mekkora jelentőséggel bírnak azok a tapasztalatok, amelyek más irányba mutatnak. Bízhatunk-e azokban a benyomásokban, amelyek szerint tudatos működéseinkben mindig jelen van egy mozzanat, amely ellenáll minden olyan kísérletnek, amely elvileg áttekinthető véges összetevők eredményeként próbálja őket felfogni. Ezzel már meg is jelöltük a fő kérdést: visszavezethető-e az emberben levő pszichikai-szellemi valóság (vagyis a lélek) a biofizikai hordozóra (az emberi testre)? Ahhoz, hogy e kérdésre válaszoljunk, elemeznünk kell – s most ez is programunkhoz tartozik – az ember szellemi működéseit, lehetőségük feltéte­lei szempontjából. Mert mindenki elismeri azt, hogy az ember lelke (szellemi-pszichikai komponense) csak tevékenysége által hozzáférhető számunkra. Csupán az vitás, hogyan értelmezzük ezeket a tevékenységeket. A kérdés tehát ismét ez: felfoghatjuk-e az ember önmaga számára adott szubjektum voltát – és ezzel együtt mindazt, amit még az ember pszichikai-szellemi tevékenységei közül észlelünk – az agyban lejátszódó rendkívül bonyolult folyamatok puszta kísérőjelenségeiként vagy produktumaiként, vagy pedig e tevékenységeknél legalábbis sok esetben olyan működésekről van szó, amelyek nem magyarázhatók meg maradéktalanul az agy működéséből, ezért feltételeznek egy önálló, a testtől ugyan nem elválasztott, de mégsem anyagi elvet az emberben?

Az emberi lét értelme

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 904 7

Weissmahr Béla S.J. (1929-2005) a jezsuiták müncheni filozófiai fakultásának elismert és kedvelt professzora, a 20. század egyik nagy hatású filozófiai áramlatának, az ún. „transzcendentális neotomizmusnak" legnagyobb magyar képviselője volt.

Weissmahr filozófiája a mindent átfogó Egység dialektikus metafizikájaként jelölhető meg, s ennyiben inkább követi a Cusanustól Hegelig ívelő német spekulatív filozófia irányát, semmint a klasszikus tomizmust. Munkáit nagyfokú eredetiség, világos, ám tömör szövegszerkesztés és az érvelés virtuóz és aprólékos kimunkáltsága jellemzi. Három legfontosabb filozófiai műve immár magyarul is olvasható: előbb (1995) az Ontológia, majd (1996) a Filozófiai istentan, végül pedig (2009) a Németországban is csak halála után kiadott A szellem valósága jelent meg magyarul.

Jelen kötet Weissmahr Béla fontosabb tanulmányainak gyűjteményét adja. A felölelt témák igen változatosak: a végső megalapozás kérdésétől az Isten-szabadság-halhatatlanság klasszikus témáin át szerepelnek itt az ember szabadságáról, élete értelméről, ugyanakkor azonban az evolúcióról, a Gödel-tételről vagy a krisztusi szabadítás jelentéséről szóló gondolatmenetek is.

Weissmahr Béla filozófiai munkássága e kötettel teljesen hozzáférhető válik hazájában. Ezzel megnyílik annak lehetősége is, hogy egy jelentős és eredeti magyar filozófus hatást gyakorolhasson hazánk szellemi életére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/weissmahr-az-emberi-let-ertelme//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave