Weissmahr Béla

Az emberi lét értelme

Metafizikai értekezések


München

Az 1972/73-as tanévtől kezdve átvettem a metafizika tanítását is. Előzőleg ugyanis néhány éven keresztül P. Coreth járt át Innsbruckból Münchenbe metafizikát tanítani, de mivel őt 1972-ben kinevezték osztrák provinciálisnak, ezt már nem tudta folytatni. Így azután sok éven keresztül két főtárgyat taníthattam. Tanítás közben számomra hamarosan világossá vált, hogy sok mindent pótolnom kell. Az alapvető elméleti kérdésekre nézve, melyeken már azelőtt sokat gondolkodtam, általában megvolt a kialakult felfogásom, és ezt határozottan képviselni is tudtam, de a filozófiatörténeti tájékozottság szempontjából tudásom nagyon gyatra volt. Arra eddig soha nem volt alkalmam, hogy a nagy filozófusok szövegeibe belemélyedjek. Hiszen a hivatalos filozófiai képzettségem csak a szegedi szeminárium filozófiakurzusai voltak, megfejelve két tárggyal, amit kiegészítésképpen Budapesten kellett hallgatnom. A hiányok pótlása azonban igen lassan ment, mivel munkastílusom mindig is lassú és piszmogó volt. A hiányok pótlásának lassúságába belejátszott az is, hogy a 70-es években a vakációk alatt elég sok lelkigyakorlatot adtam, főként nővéreknek, fiatal jezsuitáknak és papnövendékeknek. Ezzel együtt kialakult az is, hogy a skolasztikusok közül és azok közül, akik nálam végeztek lelkigyakorlatot, mind többen hozzám jártak lelkivezetésre. Amikor a disszertációm az evolúcióról meg a csodáról megjelent, többfelé meghívtak előadásokra ezekről a témákról, és az idők folyamán ezekről a kérdésekről vagy hat-hét cikket is írtam. Számomra főképpen az a hosszú értekezés volt fontos, amelyben kidolgoztam a csodafelfogásom alkalmazását Jézus Krisztus feltámadására. Ez 1978-ban az innsbrucki ZKTh-ban (Zeitschrift für katholische Theologie) jelent meg „Kann Gott die Auferstehung Jesu durch innerweltliche Kraefte bewirkt haben?” címmel. Ekkoriban írtam meg a Teológiai Kiskönyvtár számára a Bevezetés az ismeretelméletbe című könyvecskét, majd 1979-ben az Isten léte és mivolta címűt. Amikor 1977 márciusában P. Hegyi János lett a külföldi magyar provincia provinciálisa, engem vett maga mellé szóciusként. Ez is esetenként aránylag sok időt követelő elfoglaltságot jelentett. Önmagában véve ezek mind fontos feladatok voltak, de ezeknek volt köszönhető, hogy a 80-as évek közepéig eltartott, amíg el mertem mondani, hogy már van valamelyest komolyan vehető filozófiai műveltségem.

Az emberi lét értelme

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 904 7

Weissmahr Béla S.J. (1929-2005) a jezsuiták müncheni filozófiai fakultásának elismert és kedvelt professzora, a 20. század egyik nagy hatású filozófiai áramlatának, az ún. „transzcendentális neotomizmusnak" legnagyobb magyar képviselője volt.

Weissmahr filozófiája a mindent átfogó Egység dialektikus metafizikájaként jelölhető meg, s ennyiben inkább követi a Cusanustól Hegelig ívelő német spekulatív filozófia irányát, semmint a klasszikus tomizmust. Munkáit nagyfokú eredetiség, világos, ám tömör szövegszerkesztés és az érvelés virtuóz és aprólékos kimunkáltsága jellemzi. Három legfontosabb filozófiai műve immár magyarul is olvasható: előbb (1995) az Ontológia, majd (1996) a Filozófiai istentan, végül pedig (2009) a Németországban is csak halála után kiadott A szellem valósága jelent meg magyarul.

Jelen kötet Weissmahr Béla fontosabb tanulmányainak gyűjteményét adja. A felölelt témák igen változatosak: a végső megalapozás kérdésétől az Isten-szabadság-halhatatlanság klasszikus témáin át szerepelnek itt az ember szabadságáról, élete értelméről, ugyanakkor azonban az evolúcióról, a Gödel-tételről vagy a krisztusi szabadítás jelentéséről szóló gondolatmenetek is.

Weissmahr Béla filozófiai munkássága e kötettel teljesen hozzáférhető válik hazájában. Ezzel megnyílik annak lehetősége is, hogy egy jelentős és eredeti magyar filozófus hatást gyakorolhasson hazánk szellemi életére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/weissmahr-az-emberi-let-ertelme//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave