Komócsi András, Kónyi Attila, Ungi Imre

Szívkatéterezés artéria radialis behatolásból


Történeti áttekintés

A koszorúerek vizsgálatát korábban csak az autopszia tette lehetővé, gyarapítva az anatómiai variációkkal, fejlődési rendellenességekkel és koszorúér-betegségekkel kapcsolatos ismereteket. A döntő változás elindítója, Werner Forssmann 1929-ben publikálta a Klinische Wochenschrift hasábjain a kezdetben elutasítást kiváltó, később viszont a kardiológia napjainkig ható változását előidéző metodikai eljárását: a szív katéteres vizsgálatát, amelynek biztonságosságát – jelentős botrányt keltve – önmagán végzett kísérlettel demonstrálta. A módszer kezdetben kutatási eszközként vonult be a köztudatba, majd diagnosztikus módszerként a szívsebészet fejlesztésének is nélkülözhetetlen eszközévé vált. Az első transluminalis angioplasticát Charles T. Dotter végezte 1964-ben perifériás éren, néhány évvel később, 1967-ben pedig René Favarolo hajtotta végre az első, vénás graftot felhasználó coronariaáthidaló műtétet Clevelandben. A szívgyógyászat területén alkalmazott katéterezésnek diagnosztikus eljárásból terápiás beavatkozássá érése Andreas Grüntzig (1. ábra) nevéhez kötődik, aki 1977-ben először közölte a koszorúér-szűkületek ballonkatéteres tágításának metodikáját. Az elkövetkező években rohamosan növekedett az elvégzett ballonos koszorúér-tágítások száma, és az ipar is felmérte a technikában rejlő lehetőségeket: egyre jelentősebb erőforrásokat állítottak a katéterek, vezetődrótok, ballonok, valamint az új metodikák fejlesztésének szolgálatába.

Szívkatéterezés artéria radialis behatolásból

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 912 2

Az intervencionális kardiológia hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. A mindennapos gyakorlat részévé vált az arteria radialis behatolás, amely a korábbi módszerekhez képest a beteget kevésbé megterhelő eljárás. Hazánkban 2008-ban a coronariaintervencióknak már több mint a 75%-a radialis artérián keresztül történt. A transradialis katéterezés előnyei a napi rutin szintjén megfelelő gyakorlattal, széles körben való alkalmazás esetén mutatkoznak meg. A könyv a transradialis technika ismertetésén túl betekintést ad a szívkatéterezés történetébe, a koszorúér-szűkületek, az atherosclerosis kialakulásának folyamatába. A jól illusztrált, részletes tájanatómiai és fejlődéstani leírás mellett felöleli a katéteres diagnosztika és terápia teljes spektrumát, kitérve a legújabb módszerek, eszközök bemutatására, a megfelelő katéter, stent kiválasztására, a várható szövődményekre és elhárításukra.

Hivatkozás: https://mersz.hu/komocsi-ungi-konyi-szivkateterezes-arteria-radialis-behatolasbol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave