A 19. században végzett endoszkópos előkísérleteket (Bozzini, Segalas, Desormeaux, Bruck, Nitze, Kussmaul) és az izzólámpa felfedezését (Edison, 1880) követően elsőként Kelling végzett kutyákon pleuroszkópos vizsgálatokat Drezdában 1905-ben. Öt évvel később a svéd Hans Christian Jacobeaus betegeken hajtotta végre az első torakoszkópos beavatkozásokat tüdőtuberkulózis diagnózisa és kezelése céljából. A módszer hamarosan az egész világon elterjedt (a tüdő „kollapszusterápiája”, „galvanokauterizációs szálagoldás”). 1924-ben Singer, majd a 30-as években Bloomberg ismertette nagyszámú betegen végzett pleuroszkópos vizsgálataik tapasztalatait. Az első torakoszkópos atlaszt Cava írta és adta ki 1929-ben. A Jacobeaus-műtéteknek a sikeres gyógyszeres, antituberkulotikus kezelés és a tüdőreszekciós műtétek bevezetése vetett véget. Az 1950-es évektől kezdve a pleuroszkópiát szinte kizárólag diagnosztikus célzattal, néhány esetben idült pneumothorax megoldására alkalmazták. A modern videotorakoszkópos mellkassebészet (VATS = Video-Assisted Thoracoscopic Surgery) a pleuroszkópia újrafelfedezéséből a nagyfokú műszertechnikai, technológiai fejlődés révén született meg, magába építve a hagyományos, nyílt thoracotomiából végzett műtétek technikai vonatkozásait és indikációs területét (1. ábra).