Az 1970–80-as évek óta különítjük el a kissejtes tüdőrákot a többitől. Alapja a daganat sajátos biológiai viselkedése: a gyors propagáció akár lokálisan a nyirokutakban (N1–3), különösen a távoli metasztatizáló hajlam (agy, csont, máj). Ma már tudjuk, különösen az új kemoterápiás lehetőségek ismeretében, hogy magas a kemoszenzitivitásuk (egyes tapasztalatok alapján akár 80%) – emiatt sokáig a „limited versus extensive” formákat különítették el, sőt néhányan nem hittek a sebészi kezelés bármilyen lehetőségében sem. Ma az új TNM-rendszer szerint minősítjük a betegség kiterjedtségét és döntünk a komplex kezelési algoritmusról. A kivizsgálás filozófiája a pontos, hisztokémiával igazolt tipizálás. A kissejtes tüdőrák közismerten a neuroendokrin csoport tagja, ezért az elkülönítés rendkívül fontos (például a carcinoidoktól, a carcinoma macrocelltől stb.). Az is ismeretes, hogy nemritkán vegyes típusú tumorként jelenik meg, előszeretettel laphámcarcinomákkal együtt. Ezekben az esetekben a kissejtes kezelése szerint kell eljárnunk, tehát kötelező a preoperatív teljestest-staging (mellkas-CT, agyi MRI, csontszken, esetleg csontvelő-biopszia, hasi UH/CT; az előzőek részben kiváltva PET/CT-vel). Mindenképpen a komplex onkoterápia része lehet a sebészi kezelés. Ma a kötelező, mediasztinoszkópiával induló sebészi beavatkozás már nem rutinszerű, ugyanakkor a cTNM alapján is csak N0 (bizonytalan N1) esetében van onkológiai előnye a reszekciónak. Amikor mediastinalis nyirokcsomók nem ábrázolódnak, akár a PET/CT is negatív, a mediasztinoszkópia onkológiai konszenzussal kihagyható, ahogy a neoadjuváns kemoterápia is. Jóllehet többen ma is azt javasolják, hogy a szövettani igazolás után 1-2 széria indukciós kemoterápiát követően végezzük el a mellkasi explorációt. Elsősorban a lobectomia a választott reszekciós műtét. Pulmonectomia csak ritkán jöhet szóba, leginkább a lokális tumor nagysága miatt, de soha ne reszekáljunk N2-kényszer alatt. A kiterjesztett műtéteknek természetesen nincs létjogosultságuk, viszont a hörgőplasztika választható lehetőség. Egyértelműen hangsúlyozva N0, szelektáltan N1 esetében érdemes reszekciót végezni (ritkán T3N1), de N2-nél onkológiailag nincs értelme a reszekciónak, mert nem sebészi onkoterápiával legalább ugyanazt az eredményt lehet elérni! A tumor eltávolítása után adjuváns kezelés (leginkább kemoterápia, alkalmanként radioterápia) indokolt. A követés során, ha a beteg 6 hónap múlva is panasz- és tünetmentes, a profilaktikus agyi besugárzás (PCI) megalapozott. Bármilyen recidíva már nem sebészi úton kezelendő, mert a palliatív műtéteknek sincs értelmük! A fentiek alapján a komplex onkológiai protokollba illesztett reszekciók után 40%-os ötéves túlélés is elérhető.