Ritkán előfordulhatnak tompa és áthatoló traumák gyulladásokat (histoplasmosis, aspergillosis), nyelőcsőstricturák tágítását, nyaki porckorongsérvműtétet, légúti sztentbehelyezést, valamint endoszkópos vizsgálatot követően vagy „nehéz” intubáció következtében. A leggyakrabban azonban hosszasan lélegez­tetett betegnél találkozunk a kórképpel. Ilyenkor a tracheatubus, illetve a tracheostomás kanül kaffja hosszú ideig komprimálja a trachea- és a mögötte lévő nyelőcsőfalat – különösen, ha a nyelőcsőben még nasogastricus szonda is van (8. ábra). Sok esetben a kanül hegye fekszik neki a hátsó légcsőfalnak, de előfordul, hogy a tracheostoma készítésekor sérül meg a trachea-nyelőcső fal. A fisztula – sokszor „észrevétlenül” – előrehaladott szeptikus állapotba sodorja a beteget a folyamatos aspiráció miatt. Régebben a folyamat nagy valószínűséggel irreverzibilis volt, ám az 1970-es évek vége fordulópontot jelentett a kezelésben: Grillo és munkatársai ekkor dolgozták ki a definitív műtéti kezelés lehetőségeit. A tünetek sokszor önmagukért beszélnek: folyamatos aspiráció, recidiváló pneumóniák, tüdőtályog, a kanülön nyelőcsőtartalom ürül, a ventilált beteget nehéz lélegeztetni, oxigenizálni, a beteg fokozatosan „belecsúszik” egy súlyos szeptikus-toxikus állapotba. A tünetek függenek a fisztula méretétől és egy esetleges szelepmechanizmus fennállásától. Nyaki és mediastinalis emphysema, nyaki phlegmone, mediastinitis ritkán lép fel krónikus esetekben (akut sérüléskor természetesen igen), mivel a sipoly kialakulása során fokozatosan jól demarkálódik környezetétől.