Szatmári Zoltán (szerk.)

Sport, életmód, egészség


Az 1921. évi testnevelési törvény időtálló tanulságai

Időben a XX. század elejéig érdemes visszamennünk. Okkal számít mérföldkőnek és sportpolitikai-sportjogi tekintetben máig példaadó fejleménynek az 1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről. Közismert, hogy az első (1896. évi) újkori olimpián való részvételt a korabeli Magyarország sikerrel, éremmel abszolválta, azaz a testkultúrának már e korai időszakban is sokan jelentőséget tulajdonítottak. Ezt megszakította ugyan az I. világháború, sőt a Trianon utáni országzsugorodás elvben és gyakorlatban sem kedvezett volna a sport talpra állításának, minthogy látszólag sokkal fontosabb gazdasági és politikai tennivalók kerültek első helyre. Mégis, a korabeli állami vezetés, különösképpen gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter arra a következtetésre jutott, hogy a testnevelés elsőrangú stratégiai feladat. És mivel annak minősül, még a rendkívül kedvezőtlen általános, illetve közgazdasági helyzet ellenére is a sport fejlesztésére évtizedes, kötelező normákba foglalt távlatot nyitott(ak). Egyedülálló módon szervesült egymással az évtizedekre szóló, alapos politikai elszánás és a hozzárendelt, azt kiteljesítő és erősítő törvényi háttér. Ugyanerre itthon ilyen világos és távlatos intézkedéssel azóta sem volt példa.

Sport, életmód, egészség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

Nyomtatott megjelenés éve: 2009

ISBN: 978 963 454 121 9

A kötet elsődleges célja, hogy tudományos igényű, aktuális és átfogó tanulmányt mutasson be a jelen sportjáról, a sporttudomány aldiszciplínáiról és határterületeiről.

A kézikönyv elsősorban testkulturális, sporttudományi, rekreációs és életmódképzést nyújtó intézetek hallgatóinak, oktatóinak ajánljuk, de bizonyára haszonnal forgathatják fogyatékkal élők, időskorúak sporttevékenységével foglalkozó szakemberek is. A sport iránt elkötelezett, az egészségtudatos életmódot követő érdeklődők is sok értékes információt, tájékozódást segítő adatot és szempontot találhatnak benne.

A kötet tizenegy fejezete részletesen foglalkozik a sport és az újkori olimpiák történetével, sportágaival, a sport tudományával, elméletével, a sportteljesítmény tényezőivel (mozgásfejlődés, mozgástanulás, élettani és pszichológiai hatások), a motoros teljesítmény összetevőivel, a sport veszélyeivel, a dopping témakörével, stb. Korosztályonként vizsgálja a sport feladatát, kitér a sporttevékenység minden területére (rekreáció, iskolai nevelés, élsport, tehetséggondozás, fogyatékkal élők sporttevékenysége, a sport mozgásterápiás szerepe). Külön fejezetben tárgyalja a sport életmódban betöltött szerepét, a sport társadalmi hatásait, üzleti hátterét, a sportkommunikáció formáit, valamint a sport művészeti vonatkozásait.

Kötetünk szerzői, a sporttudomány, illetve a testnevelés és sporttudományi felsőoktatási intézetek elismert szakemberei.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szatmari-sport-eletmod-egeszseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave