Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


Házasság Pia Rijsszel

Hevesy 1923 nyarán járt utoljára a Montebello gyógyüdülőben. Itt ismerkedett meg a vonzó, fiatal dán Pia Rijsszel. Pia Rijs apja hajózási vállalkozó volt, az anyja már nem élt. Piát és a testvérét apjuk nővérei nevelték. A fiatal hölgy a nagynénjét kísérte el az üdülőbe, amikor megismerkedett Hevesyvel. 1924 tavaszán tartották az eljegyzésüket, és nem sokkal ezután összeházasodtak. Hevesy ekkor harminckilenc éves volt, a felesége pedig huszonhárom. Hevesy haláláig együtt maradtak. Egy fiuk és három lányuk született. Hevesyt többnyire a felesége is elkísérte az utazásaira. Hevesy fia kedves idős hölgyként emlékezett Pia nagynénjére, akivel továbbra is szoros kapcsolatban maradtak.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave