Niese Siegfried

Hevesy György 1885-1966

Tudomány határok nélkül


Meghívás Frankfurtba és újabb jelölés a Nobel-díjra

A Frankfurti Egyetem fizikai kémia tanszékét Hevesy egykori zürichi intézeti igazgatója, Richard Lorenz vezette 1929 júniusában bekövetkezett haláláig. Már 1928 végén felmerült Hevesy neve Lorenz lehetséges utódaként. 1928. november 25-én Hevesy azt írta Panethnek: „A frankfurti ügyben feltehetően csak később születik döntés.” December elején Hevesy meglátogatta Panethet Berlinben, de nem maradhatott sokáig, ugyanis éppen a freiburgi intézet bővítéséről tárgyalt. December 17-én így foglalta össze Panethnek a fejleményeket: „Frankfurtban minden kívánságomat teljesítették. Itt még folynak a tárgyalások.” Az év végét és az ünnepeket Hevesy a svájci Arosában töltötte. December 22. és január 7. között beköltözött a település szélén található, 1850 méter magasan fekvő Arosa-Kulm Hotelbe. Barátjával, Astonnal is újra találkozott.

Hevesy György 1885-1966

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 156 1

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született jómódú zsidó család ötödik gyermekeként. Felmenői között kereskedőket, birtokosokat és gyárosokat találunk. Jelentős felfedezések és találmányok fűződnek a nevéhez a fizika, kémia, geológia, biológia és az orvostudomány területén. Felfedezte a hafniumot, nukleáris elemző módszereket dolgozott ki, a nevéhez köthető a röntgenfluoreszcencia-analízis kidolgozása és az izotópszétválasztás, valamint a nukleáris medicina mint tudományág alapjainak lefektetése. 1943-ban kémiai Nobel-díjat kapott „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért a kémiai folyamatok vizsgálatában”.

Hevesy korának számos neves tudósát ismerte személyesen, többekkel dolgozott együtt, többekhez fűzte szoros barátság. Siegfried Niese életrajza bemutatja Hevesy tudományos eredményeit és azokat a sokszor nehéz körülményeket, amelyek között ezek születtek. Számos részletet idéz Hevesy levelezéséből. Ezekből egy olyan ember portréját ismerhetjük meg, aki a legnehezebb időkben sem vesztette el a humorérzékét, és tisztelettel tekintett embertársaira.

Hivatkozás: https://mersz.hu/niese-hevesy-gyorgy-1885-1966//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave