A hosszú távú, követésen alapuló tanulmányok adatai alapján a Parkinson-kór által okozott tremor esetében a féloldali thalamotomia a betegek kb. 80%-ában tartós és szignifikáns javulást eredményez. Az ablatio 4–47% között okoz maradandó morbiditást, míg a mortalitás 1% alatti[20, 21, 22, 23, 24]. A fenti adatokból kitűnik, hogy a műtét kedvező hatása lényegesen nagyobb mértékben remélhető, mint szövődmény vagy mellékhatás fellépése. Megállapították azonban, hogy mindkét oldali thalamotomia csak kivételes esetekben ajánlható, mivel a mindkét oldali ablatív beavatkozás maradandó idegrendszeri hiánytünetek kialakulásával jár. Ennek oka az, hogy a Vim mag a cerebellothalamocorticalis pálya átkapcsoló relémagja, ezért leginkább cerebellaris hiánytünetek jelentkeznek (dysarthria, dysbasia, ataxia, dysphagia stb.). Thalamotomiát követően a tremorszuppresszió mellett a Parkinson-kóros betegek rigora is csökkenthető kb. 70%-kal, de más parkinsonos tünetek javulása általában nem következik be. A műtéti eredmények arra utaltak, hogy nem javul a bradykinesis, és ugyancsak nem lehet csökkenteni a levodopa által kiváltott dyskinesist a Vim-thalamotomiával[25]. Ablatív műtétet követően még megfelelő indikáció és körültekintő betegszelekció alkalmazása mellett is a tremor teljes vagy részleges visszatérése figyelhető meg kb. 10–15%-ban, annak dacára, hogy a műtét alatt és a posztoperatív első néhány hét vagy hónap során a tremor átmenetileg megszűnik. A tremor lassú visszatérésének hátterében általában nem műtéttechnikai okok, hanem kórélettani jelenségek állhatnak. Kovács és munkatársai[73] tremoranalitikai vizsgálatokkal megállapították, hogy a hosszú távon is eredményes műtétek esetében a nyugalmi tremor frekvenciája szignifikánsan növekszik a kiindulási értékhez képest, ugyanakkor a hosszú távon sikertelen beavatkozásokat követően egyetlen esetben sem észleltek hasonló jelenséget. Az 1990-es évek elején Benabid és munkatársai teljes tremorszuppressziót tudtak elérni mindkét oldali thalamusstimulációval a Parkinson-kóros betegek 88%-ában. A stimuláció morbiditási kockázata alacsony volt, miután bizonyítottá vált, hogy a thalamusban alkalmazott mindkét oldali stimuláció sokkal biztonságosabb, mint a mindkét oldali ablatio[26]. Ezt a megfigyelést megerősítette egy európai multicentrikus tanulmány is, amelyben 74 beteget vizsgáltak egyéves utánkövetéssel[27]. Schuurman és munkatársai randomizált tanulmányukban kimutatták, hogy a Parkinson-kóros betegek tremorát a thalamotomia és a thalamusstimuláció egyenlő mértékben csökkentette a kétéves követési időszak alatt, de a funkcionális kimenetel tekintetében a thalamusstimuláció hatása kedvezőbb volt, mivel kevesebb mellékhatással járt[24, 28]. Lozano és munkatársai 40 beteg vizsgálatával megállapították, hogy az unilateralis pallidotomia is jelentős mértékben tudta csillapítani a tremort a kétéves utánkövetési időszak során[4]. Míg az „OFF” fázisban tartós, 67%-os tremorjavulást figyeltek meg, addig az „ON” fázisban ez nem volt szignifikáns. Ugyancsak javulást fedeztek föl más parkinsonos tünetek (rigor, bradykinesis) vonatkozásában, mindemellett a levodopa által okozott dyskinesisek is jelentősen csillapodtak. A fenti megfigyelés ismeretében a thalamus ablatio helyett inkább a pallidotomiát ajánlották az előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegeknek, akiknél a tremor domináló tünet volt.