Valálik István

Stereotaxiás és funkcionális idegsebészet


Bevezetés

Az emberi agy háromdimenziós ábrázolásának első kísérletei Leonardo da Vinci nevéhez és Andreas Vesalius 1543-ban megjelent De Humani Corporis Fabrica című művéhez köthetők. Az emberi agyat rétegeiben ábrázoló első atlaszt 1583-ban szerkesztette George Bartisch, a részletes agyi anatómián alapuló agyi topometria kezdete pedig Vicq D’Azyr nevéhez fűződik, aki színes és életnagyságú rajzokkal ábrázolta a képleteket. Az agyi funkciókat a 19. századtól hozták összefüggésbe bizonyos agyi területekkel, és megkezdődött az agy funkcionális vonatkozású feltérképezése is. A térben bárhol elhelyezkedő pont helyzete már a 17. században pontosan meghatározhatóvá vált Descartes-nak a – később róla elnevezett – karteziánus koordináta-rendszere szerinti három, egymásra merőleges síkhoz vonatkoztatva.

Stereotaxiás és funkcionális idegsebészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 183 7

A kötet az idegrendszeri működészavarok és kóros elváltozások korszerű műtéti megoldásait mutatja be. A stereotaxiás és funkcionális idegsebészet az orvostudomány és a biotechnológia egyik leggyorsabban fejlődő területe, így komoly igény mutatkozott egy áttekintő mű szerkesztésére. Ismertetésre kerül a daganatos betegek stereotaxiás biopszián és sugársebészeti eljárásokon alapuló kezelési alternatívája, a mozgászavarok, kiemelten a Parkinson-kór és az epilepszia sebészi kezelésének lehetősége. Áttekintést kap a Kedves Olvasó a krónikus fájdalomban szenvedő betegek terápiás alternatíváiról, a perifériás idegek stimulációjától kezdve a gerincvelő és a motoros cortex neuropacemakerrel történő stimulációjáig. A pszichiátriai sebészetben a reverzibilis megoldást nyújtó mély agyi stimuláció új távlatokat nyitott, leginkább a Tourette-szindróma és a kényszerbetegségek kezelése terén. A stereotaxia alapvető tételeiről, a hibaforrások elkerülésének lehetőségeiről és a gyakorlati alkalmazásra vonatkozó hasznos tanácsokról egyaránt olvashatnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/valalik-stereotaxias-es-funkcionalis-idegsebeszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave