Valálik István

Stereotaxiás és funkcionális idegsebészet


Bevezetés, történeti áttekintés

Az epilepszia sebészetének gyökerei a modern idegsebészet kialakulásával egyidősek. Az első, poszttraumás epilepsziára vonatkozó közlések a 19. századi Angliából és Franciaországból származnak. Az amerikai Benjamin Winslow Dudley volt az első, aki öt betegének műtétjéről számolt be[1]. A 19. század vége felé William MacEwen, Victor Horsley és John Hughlings Jackson voltak az úttörők. MacEwen az epilepsziás rohamtípus alapján diagnosztizálta az intracranialis patológiát, míg Horsley és Jackson munkássága már az epilepszia sebészi gyógyítására irányult[1, 2]. Az epilepszia diagnózisának mérföldköve az elektroencefalográfia (EEG) kifejlesztése volt, amely Hans Bergernek köszönhető. Az emberi EEG-t leíró közlemény öt évvel az első regisztrátumok elkészítése után, 1929-ben született meg[3]. Percival Bailey és Frederick Gibbs munkássága a temporalis reszekciók fejlesztésében bizonyult kiemelkedőnek. Charles Sherrington, William Osler és Harvey Cushing tevékenysége folyamatosan inspirálta Penfieldet és William Cone-t, s ez a Montreali Neurológiai Intézet létrehozását eredményezte 1934-ben. Az intézet később az epilepsziasebészet fellegvárává vált[1, 2]. Itt írta le Herbert Jasper a pszichomotoros rosszullétekre jellemző EEG-t, míg az epilepszia elleni első temporalis lebenyreszekciót Wilder Penfield végezte 1936-ban. Hozzájuk kötődik a modern epilepsziasebészet létrehozása[1]. A krónikus intracranialis elektródák alkalmazásának bevezetése Jean Bancaud és Jean Talairach nevéhez fűződik[2]. Az antiepilektikumok kifejlesztése átmenetileg visszavetette az epilepsziaellenes sebészeti aktivitást. A 20. század hetvenes éveitől a műtétek diagnosztikai háttere folyamatosan kiegészült a komputertomográfiával (CT), a mágneses rezonanciás képalkotással (MRI), a video-EEG- és a különböző egyfoton-emissziós komputertomográfia (single photon emission computed tomography, SPECT) és pozitronemissziós tomográfia (PET) technikákkal. Az epileptogén laesiók egyre pontosabb kimutatásával, illetve a mikrosebészet elterjedésével, Yasargil 1975-ben végzett első szelektív amygdalohippocampectomiájával kezdődően az epilepsziaműtétek száma világszerte növekedésnek indult[4]. Bevezették az epileptogén zóna fogalmát: ez az a corticalis terület, amelynek eltávolítása nagy valószínűséggel a rohamok megszűnéséhez vezet.

Stereotaxiás és funkcionális idegsebészet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 183 7

A kötet az idegrendszeri működészavarok és kóros elváltozások korszerű műtéti megoldásait mutatja be. A stereotaxiás és funkcionális idegsebészet az orvostudomány és a biotechnológia egyik leggyorsabban fejlődő területe, így komoly igény mutatkozott egy áttekintő mű szerkesztésére. Ismertetésre kerül a daganatos betegek stereotaxiás biopszián és sugársebészeti eljárásokon alapuló kezelési alternatívája, a mozgászavarok, kiemelten a Parkinson-kór és az epilepszia sebészi kezelésének lehetősége. Áttekintést kap a Kedves Olvasó a krónikus fájdalomban szenvedő betegek terápiás alternatíváiról, a perifériás idegek stimulációjától kezdve a gerincvelő és a motoros cortex neuropacemakerrel történő stimulációjáig. A pszichiátriai sebészetben a reverzibilis megoldást nyújtó mély agyi stimuláció új távlatokat nyitott, leginkább a Tourette-szindróma és a kényszerbetegségek kezelése terén. A stereotaxia alapvető tételeiről, a hibaforrások elkerülésének lehetőségeiről és a gyakorlati alkalmazásra vonatkozó hasznos tanácsokról egyaránt olvashatnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/valalik-stereotaxias-es-funkcionalis-idegsebeszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave