A történelem során a sebészi beavatkozások elsősorban a kórképpel valamilyen módon összefüggésbe hozható neuroanatómiai képletekre irányultak. 1954-ig világszerte 19 meghatározott agyi célterületen 24-féle műtéti típust végeztek[43], de valójában csak négy beavatkozás bizonyult megbízhatónak és váltotta be hosszabb távon is a hozzá fűzött reményeket: az anterior cingulotomia, a subcaudatus tractotomia, a limbicus leukotomia és az anterior capsulotomia. Ezek tulajdonképpen a jelenlegi szemlélet szerint egy és ugyanazon funkcionális neuroanatómiai hálózat legfontosabb pontjai: a homloklebeny körének projekciói és reciprok kapcsolatai a bazális ganglionokkal és a limbicus subcorticalis rendszerrel. A frontalis leukotomia évében, 1937-ben vált ismertté Papez elmélete, miszerint az emóciók egy speciális zárt neuronalis körhöz köthetők, amelyet a hypothalamus, a hippocampus, a corpora mamillaria, a septalis és anterior thalamusmagvak, a cingularis kéreg és kapcsolatrendszereik képeznek[44], vagyis a cortex–gyrus cinguli–hippocampus–fornix–corpora mamillaria (hipothalamus). A reciprok irány a cortex felé az anterior thalamusmagvak és a gyrus cinguli felé vezet. Később McLean ezt limbicus rendszernek nevezte el[45], és a megnevezést kiterjesztette a paralimbicus struktúrákra is, amelyek az orbitofrontalis és anterior temporalis cortexet, a nucleus accumbenst, az insulát, az amygdalát és a dorsomedialis thalamusmagvakat foglalja magában.