A TS nem motoros, annál jóval komplexebb és bonyolultabb neuropszichiátriai betegség sokféle komorbiditással – ebből adódóan sokféle fenotípus létezhet, amelyek pontos meghatározása még várat magára[60]. Ez a sebészet szempontjából fontos lehet: a különböző fenotípusok esetében nagy valószínűséggel más-más agyi célpont alkalmazása, esetleg kombinációja lehet a jó megoldás. A kezdeti kísérletek az ablatív műtétekkel történtek. Az OCD-ben alkalmazott célpontok zömét TS-ben is kipróbálták[61]. Az anterior capsulotomia a ticek vonatkozásában gyakorlatilag hatástalan maradt[62, 63], míg a limbicus vagy praefrontalis leukotomia nem[64], vagy csak kisfokú javulást eredményezett[65, 66]; a subthalamotomia[67] és az anterior cingulotomia[68, 69] 30–50%-os, a ventrolateralis thalamotomia 6 beteg alapján jelentős[70, 71], a kombinált thalamotomia Hassler kilenc esete alapján 90–100%-os javulást hozott[72]. Bábel B. Tamás a Freiburgi Egyetem munkatársaival összegezte az ott 1970 és 1998 között 17 betegen végzett thalamusműtétek tapasztalatait és hosszú távú eredményeit: rövid távon a motoros és vokális ticek 73, illetve 71%-ban, hosszú távon 11 beteg hétéves medián követésének adatai alapján 50, illetve 57%-ban javultak[73, 74]. 1999-ben Visser-Vandewalle publikálta az első thalamus-DBS-műtét eredményeit, amelynek során a Hassler által leírt célpontot alkalmazták[75].