A detrusor-hiperaktivitás az ürítés nappali (diurnalis pollakiuria) és éjszakai (nocturia) gyakoriságát jelentősen fokozhatja és incontinentiával vagy a nélkül is jelentkezhet[21]. A hiperaktívhólyag- (HH-) szindrómát másképpen irritábilishólyag-, ingerlékenyhólyag-szindrómának is nevezik; az angolszász irodalomban is többféleképpen – overactive bladder (OAB), urge incontinence, urgency-frequency incontinence néven – szerepel. Lényege, hogy a hólyag izmainak hirtelen görcse vagy a hólyagnyálkahártya fokozott ingerlékenysége nyomán a hólyag spontán összehúzódik a telítődés során – a beteg ezt nem tudja megakadályozni, és viszonylag gyakran sürgető vizelési inger lép fel. A diagnózis kritériumának számít, hogy az összehúzódás 15 cm H2O-nyomáskor már megjelenjen[14]. Okai ismeretlenek, gyakran a stresszincontinentiával (terheléses incontinentiával) kevert formában fordul elő, amikor is a hasi nyomásfokozódás idején a hólyagon belüli nyomás meghaladja a záróizom-apparátus nyomását. Két fő kategóriát különböztetnek meg: a) a detrusor neurogén hiperaktivitását vagy hyperreflexiáját, és b) az idiopatikus hiperaktivitást vagy instabilitást. A kiváltó tényezők között a központi idegrendszer betegségei (sérülés, demyelinisatiós kórképek, Parkinson-kór, agyérkatasztrófák stb.), húgyúti elzáródások, hiperszenzitivitás (interstitialis cystitis) és ismeretlen eredet is szerepelhet[22]. Gyógyszeres terápia esetén az antikolinerg szerek alkalmazása (ez az ismert mellékhatások miatt sokszor korlátozott) és az intravesicalis kezelés a leginkább hatásos. A detrusorba botulinumtoxint is beadnak[23], intravesicalisan kapszaicin és más neurotoxikus anyagok beadásával a C-rostokra hatnak. A sebészi módszerek között a hólyagnagyobbítás, az enterocystoplastica jöhet szóba, amelyek akár 70–80%-kal javíthatják a vizelési gondokat[24].