Ihász Ferenc

Egészségnevelés

Egészségmegőrzés – prevenció – a terhelésélettan alapjai


Sport, fizikai aktivitás serdülőkorban

A szabadidős fizikai aktivitás a gyermekek életének még szerves részét képezi, azonban az életkor előrehaladtával az aktivitási szint csökkenő tendenciát mutat: longitudinális vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a serdülőkor évei alatt ez a csökkenés igen jelentős [30]. Az életkori meghatározottság mellett a nemi hovatartozás is jelentős hatást gyakorol a sportolási szokásokra; e tekintetben a lányok hátrányos helyzetéről beszélhetünk, különösen a kései serdülőkorban. Ez sokszorosan igaz a testedzés rendszerességében, ami kapcsolatba hozható a fiúk és lányok eltérő sportmotivációjával is. A lányokra sokkal inkább jellemző, hogy azért sportolnak, hogy karcsúak, egészségesek legyenek, míg a fiúk gyakran a versenyzés kedvéért, az erejük demonstrálásáért, illetve a győzelemre való törekvés kedvéért sportolnak [31]. A különbségek magyarázhatók még a fiúk és a lányok eltérő attitűdjével is: a fiúk többre értékelik a versenyszellemet, a sportteljesítményt, míg a lányokra ez kevésbé jellemző. Emellett a serdülőkori sportolási szokásokban jelentkező nemi különbségek azzal is magyarázhatók, hogy a sportklubokban való részvétel a fiúkra jellemzőbb, míg a lányok közül kevesebben iratkoznak be ilyen klubokba. A 4. táblázatban szegedi általános és középiskolások körében előforduló szabadidős fizikai aktivitás gyakoriságait láthatjuk nemenkénti bontásban, amely jól tükrözi az előbbi megfigyeléseket.

Egészségnevelés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 179 0

A könyv három fejezetből áll. A fejezetek első látásra önálló tartalommal bírnak, de a kapcsolat közöttük kifejezetten szoros. Ezt a tartalmi összetartozást jeleníti meg a könyv címe is (Egészségnevelés). Az első fejezet (Egészségmegőrzés) általános képet ad Magyarország, Európa és a világ demográfiai jellemzőiről, definiálja az egészség fogalmát, és elemzi az egészséget befolyásoló tényezőket.

A második fejezetben (Prevenció) a prevenció szerepe, jelentősége, gyakorlati elemei (amelyek az életmód során válnak igazán hasznossá) jelennek meg úgy, hogy azok már megoldási javaslatokat adnak az életminőség megtartásában.

A harmadik fejezet (A terhelésélettan alapjai) kifejezetten a versenysporttal kapcsolatos ismereteket tartalmazza: nevezetesen hogyan lehet pontosan tervezni fizikai aktivitást, mért adatok elemzésével, egyénre "szabva". A második és a harmadik fejezet saját kutatások eredményei alapján készült.

A mű 178 színes, saját szerkesztésű ábrát tartalmaz, az irodalmi hivatkozások száma meghaladja a 350-et. A könyv eredetileg egyetemi hallgatóknak készült, akik döntően az élettudományokban és azon belül is a sporttudományban kívánnak mélyebb ismereteket szerezni. A harmadik fejezet talán az egyetlen alkalmazott terhelésélettani alapismereteket tartalmazó magyar nyelvű dokumentum.

Hivatkozás: https://mersz.hu/ihasz-egeszsegneveles//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave