Az AFl nevezéktana és osztályozása az MRT-körforgás pontos atrioanatómiai lokalizására és elektrofiziológiai jellemzésére alkalmas modern (a 9. fejezetben Szabó Tibor által részletesen taglalt) elektrostimulációs és térképezőtechnikák kifejlesztéséig meglehetősen kusza és zavaros volt (7, 27, 28). Lewis és munkatársai kétségkívül kezdetleges testfelszíni és experimentális (kutyákon végzett epicardialis) „térképező” vizsgálatai rávilágítottak, hogy az AFl elektropatológiai szubsztrátuma a pitvari ingerület nagyobbacska körforgása (circus movement reentry) (21–23). A montpellier-i Peuch az 1950-es években emberi szívbe vezetett elektródkatéterek segítségével endocavitalis mono- és bipoláris elektro­gramokat („endoauriculogramokat”) vezetett el, és úgy-ahogy sikerült tisztáznia a különféle pitvari tachyarrhythmiák – köztük az AFl – elektro­fiziológiai mechanizmusát (27, 28). 1956-ban publikált úttörő monográfiájában (L’activité électrique auriculaire normale et pathologique) már különbséget tett a közönséges/gyakori (Le flutter commun) és a nem szokványos/ritka (Le flutter de type rare) AFl között, és lényegé­ben véve a később típusosnak nevezett (antihoralis, counterclockwise) forma mechanizmusát is leírta (27). Wells és munkatársai AFl-ben szenvedő, szívműtött betegeken végeztek intraoperatív epicardialis elektrogram-regisztrálást, és a mesterséges elektromos ingerlésre adott válasz alapján I-es és II-es típusú AFl-t különböztettek meg (cit. 7). A 240–340/min pitvari frekvenciával bíró I-es típust gyors elektrostimulációval meg tudták szüntetni, a gyorsabb (340–433/min) II-es típust (a jobb pitvar felső részében, egy ponton végzett ingerléssel) azonban nem. Ma már tudjuk, hogy valamennyi MRT indukálható megfelelő helyről és időben leadott extrastimulussal (ES), programozott elektrostimulációval (PES) vagy ún. burst ingerléssel (nagyon nagy frekvenciájú elektromos ingersorozattal), a natív tachycardia frekvenciájánál nagyobb szaporaságú, ún. felülvezérlő (overdrive) ingerléssel pedig megállítható (41, 42). A reentry-tachycardiákra általában véve jellemző, hogy elektromos ingerléssel iniciálhatók és felfüggeszthetők, ma már azonban tudjuk, hogy ugyanez elmondható a korai (EAD = early afterdepolarization) és késői (DAD = delayed afterdepolarization) utódepolarizációtól „triggerelt” tachycardiákról is, ezért a művi elektrostimulációra adott válasznak önmagában véve nincs specifikus diagnosztikus értéke (12).