Vermeer legkorábbi művei történeti képek, amelyek a Bibliából és a mitológiából vett epizódokat ábrázolnak, stílusának igazodásában pedig az itáliai művészetből táplálkozó, klasszikus látásmódú iskolák, elsősorban az amszterdami történeti festők és az utrechti caravaggisták játszottak szerepet. Egyik legkorábbról fennmaradt műve, a Krisztus Mária és Márta házában (1655) motívumaiban rokon a korabeli flamand festők hasonló témájú képeivel és fény-árnyék megoldásaival, továbbá abban is, hogy Krisztus alakja az itáliai művészetből ismert típusra emlékeztet. Mégis előlegezi a művész későbbi felfogását: a családias hangulatú jelenet korabeli enteriőrben játszódik, maga a téma – ahogyan Krisztus megdorgálja Mártát, amiért elmerült a házimunkában (Lk 10, 38-42.) – közvetlenül a korabeli hétköznapokra vonatkoztatható morális útmutatóul szolgál. A kerítőnő (1656) is elárulja az amszterdami és utrechti iskolához való kötődését, a történeti festészet felőli indulását. A képet témája alapján első pillantásra a zsánerképek közé sorolnánk, feltűnő azonban, hogy a bal oldalon álló mosolygó férfi – valószínűleg a festő önarcképe – olyan öltözéket visel, amelyet a kép festésének idejében már legalább húsz éve nem hordtak. A divatjamúlt öltözetek és kellékek talán azt jelzik, hogy a mű nem a korabeli hétköznapokat bemutató zsánerkép, hanem egy történeti festmény. Lehetséges, hogy az Újszövetség egyik epizódjának, az örökségét elherdáló tékozló fiúnak a témáját dolgozza fel, amelyet a németalföldi művészek már jóval Vermeer előtt is gyakorta jelenítettek meg modern szereplőkkel és környezetben. A festmény mégis fontos átmeneti munkának tekinthető, mivel sok hasonlóságot mutat Vermeer későbbi jellemző témakörével, a mindennapi élet jeleneteivel. Vermeer első „valódi” zsáner- vagy inkább enteriőrképe az Alvó lány (1657), amely visszafogottságával, csendes nyugalmával és az otthoni környezet ábrázolásával a holland festészetnek az 1650-es évektől megfigyelhető stiláris és témabeli újításaival rokon. Vermeer művein e szereplők száma is megfogyatkozik, sőt a leggyakrabban magányos nőalakokat fest, és figurák aránya, jelentősége megnő. minden bizonnyal ismerte Gerard ter Borch és Pieter de Hooch munkáit, és különösen az utóbbinak azt a gyakran visszatérő kompozíciós sémáját, amelyben a szobabelsőket a tér bal oldalán elhelyezett ablak világítja meg.