Jernyei Kiss János

Barokk művészet Európában

egyetemi jegyzet művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára


A szatirikus-moralizáló zsáner

A század második felében Hágában, Leidenben és Haarlemben működő Jan Steen (1626 k.–1679) zsánerfestményei bővelkednek a moralizáló szimbólumokban, és Jacob Jordaenshoz hasonlóan humoros és ironikus hangvétel uralkodik vásznain. Ő is szívesen ábrázolt közmondásokat és ünnepi mulatságokat, s flamand pályatársához hasonlóan képein gyakran szerepeltette önmagát és családtagjait. Az Ahogy az idősek énekelnek, úgy fütyülnek a fiatalok című festménye (1663) témáját egy akkoriban népszerű közmondás adta, amelynek értelmében az ifjabb nemzedékek mindent, jót és rosszat egyaránt eleik példájából tanulnak meg. A képen mindezt humoros előadásban láthatjuk: a harsány jókedvvel mulató famíliában a kottából éneklő öregasszony vezeti a szólamot. Vele szemben hanyag tartásban terpeszkedik el karosszékében egy nőalak, aki poharát borért nyújtja, amit látványosan, magasba emelt kancsóból tölt meg a szolgáló. A jelenet középpontjába így a mértéktelenség szimbóluma került, ami egyértelművé teszi, mi az, amit ebben a családban a fiatalok az öregektől tanulnak. Jobbra a ház ura, a festő vonásaival megjelenített kalapos férfi is „épületes” dologra, pipázni okítja fiát, és a szobában több erotikus jelkép (a papagáj, az osztriga és a duda) is utal a bűnös életre.

Barokk művészet Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 256 8

E jegyzet a művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára készült, kifejezetten a Bevezetés a barokk művészetbe című előadás kollokviumának segédanyagául szolgál. Mivel az egyetemes barokk művészetről megfelelő szakmai színvonalú összefoglalás utoljára 1985-ben jelent meg, időszerűnek látszott egy újabb munka megírása, amely képet nyújt a korszak legfontosabb művészeti központjairól, alkotóiról és irányzatairól. A szöveg Kelényi György könyvénél rövidebb terjedelmű, célja nem az, hogy teljes körű korszakelbeszélés nyújtson, hanem hogy elősegítse a bevezető jellegű kurzus szakmai műveltséganyagának és terminológiájának elsajátítását. Elsősorban művek bemutatása, elemzése áll a középpontjában, az alkotások formai és tartalmi jegyein, művészi problémáin keresztül jellemzi a korszak alkotóit, iskoláit. Mivel a művészeti világ legfontosabb jelenségeinek körvonalazására esik a fő hangsúly, kevés hely jutott a társadalmi folyamatoknak, a történelmi adatoknak. Néhány nagy alkotó esetében viszont életrajzi elemek is bekerültek a fejezetekbe, mivel ezek sokat elárulnak a művész társadalmi helyzetéről vagy arról a szerepről, amelyet önmaga, kortársai, illetve az utókor tulajdonított neki, így szerves részét alkotják Európa kulturális mítoszainak és a művészetről kialakított fogalmának. A jegyzet céljának tartja azt is, hogy bevezetést nyújtson az újabb művészettörténeti irodalomban fölvetett kérdésekbe. A fejezetekhez csatolt irodalomjegyzék az egyes témák klasszikus monografikus feldolgozásai mellett feltüntet néhány újabb tanulmányt és kiállítási katalógust, illetve a téma magyar nyelven elérhető irodalmát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jernyei-kiss-barokk-muveszet-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave