A Vidám iszákos (1628–30) e korszakának egyik legfontosabb műve. Technikájában, fénylő tónusaiban, a pillanatnyi érzelmi rezdülések életteli visszaadásában Halsot egyetlen egy 17. századi festő sem tudta felülmúlni. Művészi vénája arra ösztönözte, hogy a hétköznapi realitás egyszerű visszaadásán túl azokat a mozzanatokat keresse, amelyekben az érzelmi vitalitás megmutatkozik, így többnyire az életöröm pillanatait tárja elénk: a spontán nevetést, a derűs mosolyt vagy a mámoros vigyort. Gyakran élt azzal a fogással, hogy az ábrázolt figurát a nézőhöz kapcsolta, egy-egy pillantást vagy gesztust kifelé irányított, hogy fokozza a pillanatnyiság illúzióját, amit már a késő manieristák és az utrechti iskola képviselői is ismerték. A manieristáktól tanulta a diagonálisok hangsúlyos alkalmazását is, amely fokozza a mozgás és az élénkség benyomását. Az élet lüktetését azonban leginkább a teljesen újszerű fényhasználat kölcsönözte műveinek. Hals ragyogóan értett hozzá, hogyan érzékeltesse a fény jelenlétét, amely mindent betölt, megcsillogtatja és életre kelti a felületeket. Ebben nagyon közel került ahhoz, amit a francia impresszionisták értek el. Újfajta fényhasználata révén a hangsúly a körvonalakról és az ábrázolás plasztikus minőségéről a felületek felszíni játékára helyeződött át. A forma és az anyagszerűség ezzel nem tűnt el, inkább új életet nyert az új technikával. Mint Seymour Slive írta, „Hals forradalmi festészete olyan vizuális élénkséget kölcsönöz a festményeknek, amely mellett minden korábbi kép fagyottnak és élettelennek tűnik”. A Vidám iszákos arca közelebbről szemlélve lazán felvitt foltokat, erőteljes, gyakran egészen szögletes ecsetvonásokat mutat, amelyek távolról egybeolvadva a formát és az anyagot a fényhatások egységében láttatják. Az önállóan felvitt ecsetvonások optikai hatását már a 16. századi velencei festők felfedezték, amit Hals úgy fejlesztett tovább, hogy a festékfelvitel különböző módjait kombinálta egymással vásznain. A szögletes vagy cikk-cakkos ecsetvonásokkal megtörte a felületeket, elmosta határaikat, a rövid, párhuzamos vonalkákkal pedig mozgást és vibráló felületet ért el. A technika bármily esetlegesnek, véletlenszerűnek is tűnik, Hals nagyon tudatosan használta.