Horváth László, Lencse-Csík Orsolya, Misley Helga, Nagy Krisztina, Verderber Éva

Az AKG mint innovatív tanulási környezet

Kutatási beszámoló az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Pedagógiai Programjának beválásvizsgálatáról


Az innovatív iskola

Az innovatív iskola témakörének kontextusában az IKT-eszközök és az IKT-alapú tanítás-tanulás intézményi szintű beágyazódásának mértékét vizsgáltuk. Tekintve, hogy az AKG második éve több évfolyamon is áttért a digitális iskola modelljének koncepciójára, és ez irányba mozdította el fejlesztési tevékenységeinek jelentős részét, kiemelten fontos vizsgálati fókuszt képez a pedagógusok továbbképzésének, szakmai támogatásának, az IKT-eszközpark kihasználtságának elemzése. A szervezeti innováció magával hozza a szervezeten belüli átalakulásokat, a szorosabb szakmai kapcsolatok, a közös tanulás kialakulását és annak támogatását (Hopkins, 2011), éppen ezért a szakmai együttműködések mibenlétére, a visszajelzések, a teljesítmények mérésére is rákérdeztünk.

Az AKG mint innovatív tanulási környezet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 922 1

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) megalapításától kezdve reflektív módon, szakmai önvizsgálatra és korrekcióra épülve szervezi életét. Ennek szerves részét képezi a tízévenkénti átvilágítás, melynek eredményeit az intézmény mindenki számára elérhető módon közzéteszi (AKG, 2012). Az „AKG mint innovatív tanulási környezet” című kiadvány az AKG Alapítvány által megrendelt és az önigazgató nevelőtestület által elfogadott szervezeti átvilágítás legújabb, 2016-os eredményeit foglalja össze. Teszi mindezt annak érdekében, hogy azt az iskola saját fejlődése, fejlesztése céljából felhasználhassa, másrészt azért, hogy az iskolát a külvilág számára objektív, szakmailag megalapozott módon reprezentálja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/horvath-lencse-csik-misley-nagy-verderber-az-akg-mint-innovativ-tanulasi-kornyezet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave