Horváth László, Lencse-Csík Orsolya, Misley Helga, Nagy Krisztina, Verderber Éva

Az AKG mint innovatív tanulási környezet

Kutatási beszámoló az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Pedagógiai Programjának beválásvizsgálatáról


A pedagógusok együttműködésre épülő tanulása a komplex adaptív tanuló szervezetként működő iskolában

Az iskolai szervezet saját szűkebb és tágabb környezetébe ágyazottan működik. Olyan komplex, folyamatosan alkalmazkodó szervezet, mely próbál valamilyen állandó állapotot fenntartani a változások közepette, saját jellemzőinek vagy környezetének megváltoztatásával (Keshavarz et. al., 2010). Ebben az értelmezésben olyan szervezetek képesek fennmaradni és hosszú távon versenyképesek maradni, melyek tanuló szervezetként (Senge, 1990) működnek. A tanuló szervezet lényegében olyan folyamatosan alkalmazkodó, önszerveződő egység (Stegall, 2003), mely képes a tudásmenedzsment-folyamatok működtetésére (Garvin, 1993), szervezeti kultúrája (jövőkép, értékek, viselkedés) támogatja a tanulási környezetet, olyan folyamatokat működtet, melyek támogatják a tanulók és a munkatársak tanulását és fejlődését, valamint strukturális felépítése is elősegíti a tanulási tevékenységek támogatását (Armstrong–Foley, 2003).

Az AKG mint innovatív tanulási környezet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 922 1

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) megalapításától kezdve reflektív módon, szakmai önvizsgálatra és korrekcióra épülve szervezi életét. Ennek szerves részét képezi a tízévenkénti átvilágítás, melynek eredményeit az intézmény mindenki számára elérhető módon közzéteszi (AKG, 2012). Az „AKG mint innovatív tanulási környezet” című kiadvány az AKG Alapítvány által megrendelt és az önigazgató nevelőtestület által elfogadott szervezeti átvilágítás legújabb, 2016-os eredményeit foglalja össze. Teszi mindezt annak érdekében, hogy azt az iskola saját fejlődése, fejlesztése céljából felhasználhassa, másrészt azért, hogy az iskolát a külvilág számára objektív, szakmailag megalapozott módon reprezentálja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/horvath-lencse-csik-misley-nagy-verderber-az-akg-mint-innovativ-tanulasi-kornyezet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave