Arisztotelész

Lélekfilozófiai írások


Az következik, mint mondottuk, hogy ezek egyrészt ugyanazt mondják, mint azok, akik a lelket valami igen finom részecskékből álló testnek tartják, másrészt viszont ahogy Démokritosz azt állítja, hogy a mozgás a lélek által történik, abból az ő tanítására jellemző képtelenség adódik. Ha egyszer ugyanis a lélek a teljes érzékelni képes testben megvan, akkor, ha a lélek valamiféle test, két testnek kell ugyanazon a helyen lennie. Akik pedig számnak mondják, azok szerint egy pontban több pontnak kell lennie, vagy minden testben léleknek kell lennie, hacsak a lélek nem mint valami eltérő, azaz a testben lévő pontoktól különböző szám lesz benne a testben.

Lélekfilozófiai írások

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 815 6

A Filozófiai írók Tára sorozaton belül induló Arisztotelész-összkiadás első kötete. A könyv két arisztotelészi iratot tartalmaz: A lélek (De anima) című háromkönyves művet és azt az értekezésgyűjteményt, amelyet Parva Naturalia címen tart számon a szakirodalom.

Hivatkozás: https://mersz.hu/arisztotelesz-lelekfilozofiai-irasok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave