Arisztotelésznek a gondolkodással kapcsolatos nézetei a lélekelméleti írások töredékét foglalják csak el. Ennek ellenére rendkívüli hatást gyakoroltak az utókorra. A gondolkodás szerkezetével és az ész halhatatlanságával kapcsolatos tézisek sok tekintetben meghatározták a késő antik és középkori elméleteket. A gondolkodás szerkezete Arisztotelész szerint tükrözi az érzékelés szerkezetét. Ahogyan az érzékelés esetében is beszélhetünk arról, hogy az egyedi érzékek nem, vagy csak nagyon ritkán tévednek, úgy a gondolkodásnak is van egy olyan formája, amely nem tévedhet. Ezt a gondolkodást Arisztotelész núsznak (észnek) nevezi és úgy véli, hogy ez egy csapásra ragadja meg tárgyát. Amit megragad, az egy dolog mivolta, formája vagy természete (A lélek III 4, 429b10–22; 6, 430b27–29). Sok értelmező egyfajta intuíciónak tekinti. Akárcsak az érzékelés, ez is úgy működik, hogy megismerés közben hasonlóvá válik a megismert tárgy formájához, noha nem válik azonossá a tárggyal magával (A lélek III 4, 429a13–18). Csakúgy, mint az érzékelés esetében, a hasonlóvá válás itt is biztosítja azt, hogy a gondolat alapja egy a lelken kívül létező tárgy vagy annak valamilyen tulajdonsága. Ha a gondolkodás helyesen működik és tárgya egy a gondolkodóképességen kívül létező tárgy, akkor így ezekről a tárgyakról fogunk ismeretet szerezni. A gondolkodást és az érzékelést a képzelet kapcsolja össze. A gondolkodás nem működhet a képzelet termékei (phantaszma) nélkül. Ezek a képzetek az emlékezetben is megőrződnek, és ez teszi lehetővé azt, hogy akkor is gondolhatunk egy bizonyos dologra, amikor az már nincs jelen érzékeink számára (II 5, 417b19–25; III 4, 429b5–9). A képzetek azonban nem azonosak a gondolatokkal. Az elsődleges gondolatok, vagyis a legáltalánosabb gondolatok nem azonosak a képzetekkel, noha képzetek híján nem fognak létezni (III 8, 432a12–13). Az ész különbözik a diszkurzív gondolkodástól (dianoia). Ez a fajta gondolkodás premisszától következtetésig halad előre, nem pedig egy csapásra ragadja meg a tárgyát, mint ahogyan azt az ész teszi. Tevékenysége közben a diszkurzív gondolkodás a fogalmak összekapcsolását és szétválasztását végzi el és egy olyan új egységet, kijelentést hoz létre, ami igaz és hamis egyaránt lehet (III 6, 430a27–28, b5–8). A gondolkodás két fajtájának a megkülönböztetése talán arra utal, hogy itt a kijelentés, illetve a fogalom alkalmazásának problémáját Arisztotelész a gondolkodás általános szerkezetének elemzésén keresztül közelíti meg.343