Arisztotelész

Lélekfilozófiai írások


Az álomjóslatnak, amelyről azt mondjuk, az álomképekből származik, sem elvitatni nem könnyű a hitelességét, sem pedig hitelt adni neki. Minden ember föltételezi (vagy legalábbis sokan), hogy az álomképekben egyfajta jelzés van. Ez azt a meggyőződést sugallja, hogy a dolog tapasztalaton alapul, és hogy bizonyos eseményekkel kapcsolatban az álom alapján történő jóslás nem hiteltelen, hiszen van valami indoka. Ezért aztán az egyéb álomképekről is hasonlóképpen vélekedhetnék valaki. De az a tény, hogy létrejöttének semmiféle alapos okát nem látni, hiteltelenné teszi. Hiszen az egyéb értelmetlenségekhez még az is hozzájárul, hogy ha isten küldi az álmot, abszurdum, hogy nem a legkiválóbbaknak és legértelmesebbeknek küldi az álmot, hanem csak úgy találomra. Ha meg az isteni októl elvonatkoztatunk, egyetlen egyéb ok sem látszik ésszerűnek. Ha valaki előre látja, mi történik Héraklész oszlopainál vagy a Borüszthenésznél,260ez olyan tudás, amelynek okát megtalálni látszólag meghaladja erőinket. Az álomképek az eseményeknek szükségképpen vagy okai, vagy jelei, vagy pedig véletlenszerű egybeesései, mégpedig vagy mindhárom, vagy kettő, vagy csak egyetlenegy. Az okot úgy értem, ahogy a Hold a napfogyatkozás oka, a kimerültség meg a lázbetegségé. A jelet úgy, ahogy a fogyatkozás jele a csillag feljövetele, a belázasodásé a nyelv érdessége, véletlenszerű egybeesés pedig az, ha séta közben napfogyatkozás történik. Ez ugyanis sem nem jele a fogyatkozásnak, sem nem oka, és a fogyatkozás sem jele vagy oka a sétálásnak. Ezért a véletlenszerű egybeesésnek egyike sem olyan, ami mindig bekövetkezik, és nem is olyan, ami a legtöbb esetben bekövetkezik. Vajon az álmok közül tehát némelyek okok, mások meg jelek, például a testtel kapcsolatos dolgoknak jelei? A jobb orvosok is azt mondják, hogy nagyon is oda kell figyelni az álmokra, és ésszerű így felfogni a dolgokat azoknak is, akik nem gyakorlati szakemberek ugyan, de elméletileg vizsgálnak valamit és filozofálnak.

Lélekfilozófiai írások

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 815 6

A Filozófiai írók Tára sorozaton belül induló Arisztotelész-összkiadás első kötete. A könyv két arisztotelészi iratot tartalmaz: A lélek (De anima) című háromkönyves művet és azt az értekezésgyűjteményt, amelyet Parva Naturalia címen tart számon a szakirodalom.

Hivatkozás: https://mersz.hu/arisztotelesz-lelekfilozofiai-irasok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave