Boros Gábor

Spinoza és a filozófiai etika problémája

Terápián alapuló „utak” az üdvösség felé

Az első húsz tétel feladata annak igazolása, hogy az elmének megvan a képessége arra, hogy eredményesen küzdjön az inadekvát ideák és a belőlük fakadó passzív affektusok ellen. A látszat ellenére ez nem mond ellent annak, amit az iménti előzetes megjegyzésben mondtunk arról, hogy az ötödik rész már nem próbál meg választ adni az átmenet kérdésére. Jelentős különbség van ugyanis aközött, hogy a szenvedésnek kiszolgáltatott embert próbáljuk-e meg megszabadítani szenvedéseitől, vagy pedig általában véve beszélünk a szenvedélyek elleni küzdelemről. Az Etika középső részei az ember kiszolgáltatottságáról beszéltek, az ötödik rész viszont már eleve abból az alapállásból indul ki, amelyet korábban, a harmadik résszel kapcsolatban az imaginatio és a törekvés viszonyáról szólva már jellemeztünk, hogy ugyanis itt a minden létezőben benne rejlő törekvésre hivatkozva az elme is önálló tevékenységcentrummá lép elő. Már nincs kiszolgáltatva a test felől érkező affekcióknak, hanem valamiképp maga is előidézheti ezeket. Az első tétel az egész ötödik részre kihatóan fogalmazza újra ezt a fordulatot: