Csernák Gábor

Dinamika


„Relatív kinematika”

Az eddigiekben a merev testek mozgását hallgatólagosan egy állónak tekintett vonatkoztatási rendszerben írtuk le. Bizonyos esetekben azonban könnyebb a vizsgált test mozgásának leírása egy alkalmasan választott mozgó vonatkoztatási rendszerhez (azaz egy másik merev testhez) képest. Ha továbbra is az álló rendszerhez szeretnénk viszonyítani a mozgást, akkor célszerű két lépésre bontani a sebesség- és gyorsulásállapot kiszámítását. Ehhez azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen kapcsolat van a vizsgált test mozgó vonatkoztatási rendszerhez és álló vonatkoztatási rendszerhez viszonyított mozgása között.1

Dinamika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 924 5

A könyv a gépészmérnöki alapképzés tananyagán túlmutató részletességgel ismerteti a testek mozgásának törvényszerűségeit. A tételek, definíciók, magyarázatok mellett számos ábra és feladat segíti a leírtak megértését és gyakorlati alkalmazását. Bízom benne, hogy az olvasók nemcsak a mozgással kapcsolatos feladatok megoldását sajátíthatják el a kötetből, hanem azt is megértik, hogy az alkalmazások mögött egy gondosan felépített, az évszázadok próbáját kiálló elmélet található, mely egyszerű feltevésekből kiindulva rendkívül bonyolult gyakorlati problémák megoldására szolgáltat hatékony módszereket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csernak-dinamika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave